Nemzeti ünnepeink fontos helyet foglalnak el az életünkben, hiszen megannyi üzenetet, jelentést és tanulságot hordoznak önmagukban, meghatározva ezzel identitásunkat és a világról, azon belül pedig a magyarságról alkotott képünket. A XXI. század rohanásában mégis hajlamosak lehetünk elsiklani jelentőségük felett, pedig érdemes lassítani és átgondolni mindazt, amire ezen piros betűs napokkal maga a történelem emlékeztet mindannyiunkat. A kikapcsolódás mellett fontos, hogy átérezzük az ünnep üzenetét is, amely a magyarság eredményeivel, veszteségeivel, diadalával és tragédiájával együtt is azt hirdeti, hogy itt vagyunk konokul úgy, amilyennek az Isten megteremtett minket, és ez nem is fog megváltozni. Sokan próbálták meg elérni ennek az ellenkezőjét, de az ünnepelt hőseink ezt nem hagyták. Mi sem fogjuk!
Október 23-a olyan dátum, amely a nem is olyan távoli múltból ad nekünk útmutatást, hogy a világunkat jobban megértsük, és életünket a megfelelő, jó irányba tereljük. Miben szolgálnak példaképül ’56 hősei, mit tanulhatunk tőlük azóta is? Nem mást, mint a szabadságért mindvégig küzdeni tudást és áldozatvállalást; hogy egy nép az idegen elnyomással és az idegeneket vakon kiszolgáló kommunista hatalommal szemben is képes cselekedni, egyenes gerinccel és büszkén, Dávidhoz hasonlóan, megütközni Góliáttal. Mindezt úgy, hogy a forradalom minden résztvevője tudta, tettük miatt a szó szoros értelmében az életük forog kockán.
1956-ban szüleinkben, nagyszüleinkben ott volt a tűz, amely égett Hunyadi János várvédőiben, Rákóczi Ferenc kurucaiban, vagy 1848 idusán az elnyomást többé nem tűrő lelkes tömegekben. A különleges helyzetek különleges embereket emelnek fel, és különös adottságokat hoznak felszínre. A szív győzelme, amikor fegyvert vesz valaki a kezébe a túlerővel szemben. A hazájukért, nemzetükért, családjukért a végsőkig küzdeni kész magyarok mutatták meg elszántságukat és erejüket 1956-ban.
Nagyon sok tekintetben mondhatjuk, hogy a világjárvány ellenére 2021-ben jó helyzetben van Magyarország. Itt élünk Európa közepén, szabadságban. A Trianon után kivéreztetett hazánk újból magára talált, a határon túli nemzettestvéreinkkel a közjogi újraegyesítés is megtörtént. Fizikai és erkölcsi értelemben is kimutattuk együvé tartozásunkat a honosítás és az állampolgárság megszerzésének lehetőségével, a környező népekkel és országokkal pedig az elmúlt száz év talán legjobb viszonyát ápoljuk. Súlya van annak, amit ma Magyarország mond és tesz. Részesei vagyunk a legerősebb katonai és politikai szövetségeknek. Végre olyan pályán vagyunk, amellyel végleg kiheverhetjük a negyvenévnyi kommunizmus okozta lemaradást és a rendszerváltás utáni szocialista kormányok ámokfutásait.
Ugyanakkor nem dőlhetünk hátra, mert szuverenitásunk megőrzéséért folyamatosan küzdenünk kell. A legnagyobb harcot szellemi, ideológiai színtéren kell megvívnunk, olyan ellenféllel, amellyel sorsközösséget vállaltunk. Soha nem volt kérdés, hogy Európához tartozunk, de a brüsszeli bürokraták elfelejtették, hogy az Európai Unió egy intézményi keret, egy eszköz, amely a tagállamokért, a tagállamok által biztosított hatáskörökkel létezik, és nem nem uralkodhat a tagállamok felett, azokat zsarolva és egymás ellen kijátszva. Brüsszel most olyan nyomást gyakorol ránk, olyan vállalhatatlan ideológiát kényszerítene a magyarokra, amely lerombolni hivatott a meglévő identitásunkat minden lényeges értelemben. Ezt felelősen gondolkodó ember nem fogadhatja el. Az unió alapító atyáinak szándéka az erős, szuverén nemzetek együttműködésén nyugvó, egymás segítését, egymás értékeinek megőrzését és a tagállamok kiteljesedését szolgáló kapcsolat kiépítése volt, amely mára a gazdasági eszközökkel való fenyegetés és önfeladásra kényszerítés rendszere lett. A határainkra nehezedő migrációs nyomás sem egyszerűsíti a konfliktusok feloldását, hiszen az unió évek óta képtelen érdemi intézkedésre a bevándorlók újabbnál újabb hullámainak megállítása érdekében. A mi álláspontunk világos: erős Magyarországot csak olyan polgárok tudnak építeni, akiket ezeréves keresztény gyökerek és biztos családi kötelékek tartanak meg a nehézségek idején.
A szabadság olyan kincs, amelyért folyton tenni kell, nem olyan, amit egyszer megszereztünk, és onnantól kezdve mindig a miénk – erre tanít minket a történelmünk is. Ahogyan évtizedekkel ezelőtt az 1956-os hősök vagy évszázadokkal korábban felmenőink küzdöttek véráztatta csatákban Magyarországért, a magyarságért, úgy nekünk is ki kell állnunk az érdekeinkért, szabadságunkért. Most nem elnyomó idegen hadsereg, hanem az Európai Egyesült Államok illúziójában megfeneklett, már-már birodalmi gőggel viselkedő Brüsszel próbál legyűrni mindannyiunkat, elhalványítani keresztény, nemzeti identitásunkat, olvasztótégelybe terelve megszüntetni a kontinens, az országok és végső soron az emberek egyediségét, és szürreális elvárásokkal néha már teljesen abszurddá változtatni megszokott életünket.
Meg kell mutatni a világnak, hogy mi itt vagyunk otthon, e hazában, és nem hagyjuk, hogy elvegyék tőlünk a múltunkat, a jelenünket és a jövőnket! Meg kell mutatni, hogy a mai magyarok méltó utódai azoknak hősöknek, akik felemelt fővel és a puszta kezükkel védték a hazát 1956 őszén. Legyünk most is ott a békemeneten, hogy így mutassuk meg a világnak és a hatalomért remegő baloldalnak: nem felejtünk! Sokan vagyunk és a szeretet erejével megóvjuk mindazt, amit 2021-ig közösen elértünk!
Borítókép: A békemenet résztvevői érkeznek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából rendezett díszünnepségre az Országház előtti Kossuth Lajos térre. Fotó: MTI/Bruzák Noémi
