Trumpnak minden állva maradt államban nyernie kellene
A levélszavazatok egyértelműen megfordították a versenyt, hosszú jogi huzavona jöhet.
A levélszavazatok egyértelműen megfordították a versenyt, hosszú jogi huzavona jöhet.

A nagy hírű amerikai közvélemény-kutatók alaposan felsültek a rejtőzködő szavazókkal.

Nevadában, Arizonában, Wisconsinban alig egy százalékos a különbség Joe Biden javára.
A világpolitika szereplői negatív színben látják az eseményeket: az amerikai demokrácia válsága, a nemzetközi pozíciók feladása vagy akár polgárháború.

A levélszavazatok megfordíthatják a verseny állását, az elnöknek több államban nyernie kell.

Az amerikai elnök szerint biztos a győzelme, egyelőre azonban mégsem ünnepelhet.

Képválogatásunk az Egyesült Államokban kedden megtartott 59. elnökválasztásáról.

Közel százmillióan levélben adták le a voksukat, ami késlelteti a szavazatok összeszámolását.

A Demokrata Párt elnökjelöltje szerint meg kell várni a választások végeredményét.

Nem mindegy, hogy az új elnöknek milyen összetételű kongresszussal kell együttműködnie.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szeszélyes az idei tél.

A francia főváros mára Európa egyik legveszélyesebb városa lett.

Az új évben is kiemelt figyelmet fordítanak az alkoholos befolyásoltság állapotában vezetőkre.

Tudják, hogy amíg Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét, addig gátat vet a brüsszeli birodalmi törekvéseknek.

Andrej Babis titkos ügyleteket fedett fel.

A miniszterelnök kiemelte: nem leszünk bevándorlóország.

A kelet-magyarországi országrész beérte Nyugat-Magyarországot.

Nem kell külföldre menni a téli sportok szerelmeseinek.

Még a rutinos autóvezetőket is kihívás elé állítja a hirtelen korcsolyapályává váló úttest. Íme, a fő túlélőtippek!

Az egyik listavezető fizetős app az Apple Store-ban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.