Csalóka remény

Az Európai Unió vezető országainak irányítói kitörő örömmel fogadták a hírt, hogy minden valószínűség szerint változás következik be az Egyesült Államok élén. Ők mindig is Joe Bidenért szorítottak, bízva abban, hogy az új elnökkel – négy év zaklatott viszonyt hátrahagyva – megújult kapcsolatokat hozhatnak létre. A formában jöhet változás, de a fő tartalomban aligha lesz újdonság.

Joe Biden győzelmét ünneplő graffiti Barcelonában. Európa már régen nem szempont? Fotó: SOPA Images Forrás: Getty Images

De vannak más vitapontok is Brüsszel és Washington közt. Afelől ne legyen kétségünk, hogy Joe Biden első külföldi útján – valószínűleg jövő februárban – ellátogat az Európai Unió és a NATO székhelyére. Minden bizonnyal találkozik a két szervezet tagállamainak vezetőivel, akiknek kifejti gondolatait a demokrácia jelenlegi állásáról és a teendőkről. A hangulatot nem akarják majd árnyalni azokkal a témákkal, amelyekről az Atlanti-óceán két partján másként gondolkoznak.

Például, mint a még hivatalban lévő elnök, ő is szeretné megreformálni a Kereskedelmi Világszervezetet, a WTO-t, természetesen úgy, hogy az amerikai ízlésnek még jobban megfeleljen. Hasonló kérései lesznek az Egészségügyi Világszervezet, a WHO kapcsán is, mint elődjének, hogy

nem ártana megszabadulni azoktól a tisztségviselőktől, akik Peking kezéből esznek.

Aztán itt van a szilícium-völgyi nagyok, a technológiai óriások – a Google, az Apple, a Facebook, az Amazon és a Microsoft –, a GAFAM állandó európai megadóztatásának szándéka. Biden sincs kibékülve velük, de senki sem vitatja, hogy milyen kiemelkedő szerepet játszottak elnökké válásában. „Majd én otthon rendezem velük az ügyet” – intheti türelemre az amerikai elnök az európai nyugtalankodókat. Ezt tudomásul kell vennünk, bár ezek az amerikai magánvállalatok országokat meghaladó hatalommal rendelkeznek, befolyásukat eddig senki sem korlátozta. A demokrácia felkentjeiként cenzorokként működnek az egész világon. A különböző európai termékekre Trump által kirótt vámok sem fognak szempillantás alatt köddé válni. Legalább annyira nyugtalanítja Bident is, mint elődjét, Moszkva Németországba irányuló gázszállítása.

Az amerikaiaknak mindig is az volt a véleményük, hogy az Európai Unió „egy behemót, végtelenül lassú állat”. De hát huszonhét tagállamtól elvárni a fürgeséget, az azonnali cselekvőkészséget igencsak túlzó vágy.

Évek óta hiába jelölik ki az EU elnökét, az amerikaiaknak még mindig az a bajuk, mint korábban: van egyáltalán valami hatalma az uniós elnöknek, vagy jobb, ha egyenesen Berlinhez, Párizshoz fordulnak? Az európai Biden-rajongók közt vannak, akik realistán nézik a beiktatásra váró új amerikai elnökkel kialakítandó viszonyt. Például Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szerint az európai és amerikai kapcsolatok soha nem lesznek olyan jók, mint a transzatlanti kapcsolatok „őskorában”. Ezért francia sugallatra most már egy éve a brüsszeli bürokraták egyre gyakrabban használják a „stratégiai­ ­autonómiára” és „európai szuverenitásra” való utalást. Ez körmönfont megfogalmazás, de valószínűleg azt jelenti, hogy a transzatlanti viszonyban is bizony bármikor lehetnek érdekellentétek.