Éhező afrikaiak elől veszi el a gabonát a Nyugat
Csak Spanyolországba az Ukrajnából induló szállítmányok nagyjából hetede jutott eddig.
Csak Spanyolországba az Ukrajnából induló szállítmányok nagyjából hetede jutott eddig.

A kísérlettől azt várják, hogy segít felelősebb döntést hozni az ítéleteknél.

Calais vezetése óriási kőtömbökkel próbálja megakadályozni, hogy az arra alkalmas helyeken sátrat verjenek a bevándorlók.

2025-re az állati fehérjéket húsz százalékban rovarfehérjével helyettesítenék az emberi táplálkozásban.

A felekezetek liberálissá válása az egyik oka annak, hogy a hívek elhagyják a vallást.

Különféle módon próbálnak lefaragni a tanulók iskolai étkezésének költségeiből.

Akkor is vonulnának, ha megtiltja a rendőrség.

Tovább folyik a vita az atomerőművek működéséről.

A videóban a nemváltásról beszélgetnek a gyermekkel, illetve arról, hogy senki sem túl fiatal az ilyen beavatkozásokhoz.

Nemrég jelentette be a szerb államfő, hogy a szeptemberre meghirdetett belgrádi LMBTQ-felvonulást elhalasztják vagy lemondják.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megindító videót tett közzé a miniszterelnök a Kossuth téri megemlékezésről.

Idén sem mutatják be a tiszás jelölteket, nem találnak elég embert.

A hatóságok a lakosság közreműködését kérik.

Mutatjuk, mire figyeljen október 26-án hajnalban.

Lucy Powellt választották a kormányzó brit Munkáspárt vezetőhelyettesévé.

Történelmi találkozóra készül az amerikai elnök.

Már a szakértők is kudarcról beszélnek a szankciók kapcsán.

Lajtos Nóra írása a nemrég elhunyt Nemzet Művésze emlékére

Amikor beköszöntenek a fagyok, akkor már nem szabad kint hagyni a muskátlit.

Hajmeresztő manővert rögzített hajnalban a buszvezető fedélzeti kamerája.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.