A wisconsini szürke farkasok egyharmadát kiirtották az elmúlt szezonban
Az ok az, hogy januárban megszűnt a szövetségi törvény által korábban biztosított védettségük.
Az ok az, hogy januárban megszűnt a szövetségi törvény által korábban biztosított védettségük.

A fokozottan védett állatok kerülik az embert, de ha fogytán az erdei vad, ráfanyalodnak a szarvasmarhákra és a juhokra.

A farmerek és állattenyészők által támogatott tervezet a napokban törvényerőre emelkedhet Idahoban.

Az ellenzéki média demagóg vádjai szerint az Egy a természettel vadászati és természeti világkiállítás csak felesleges pénzszórás.

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész már a vadászidény kezdetét várja.

Egy ciprusi sósvízű tórendszerhez érkező flamingók sorra pusztulnak el az ólomsörétek lenyelése miatt.

Idén is több tízmillió forinttal támogatják a gyermekek gyógyítását a magyar vadászok.

Oly sikeres lett az európai hódok visszatelepítése az országban, hogy akár kerünkben is találkozhatunk velük.

A legnagyobb és a legerősebb a sasok között: mesék hőse, az erő és a hatalom jelképe a repülő ragadozó.

A filmet Az alapító és az Útonállók alkotója, John Lee Hancock íróként, producerként és rendezőként jegyzi.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyes helyeken 10 fok feletti hőmérséklet is lehet.

Azt állítják ez az egyszerű gyakorlat életet menthet.

A Fidelitas Ruszin-Szendi Romulusz kijelentései miatt indított petíciót.

Nagy Attila Tibor erős gyomrost adott a Tisza elnökének.

Az ukrán elnök Brüsszelben fényezi magát, otthon meg mindent elönt a korrupció.

Az összehangolt támadások nemcsak 130 ember életét oltották ki, hanem egész Európa biztonságérzetét is megroppantották.

Donald Trump rábólintott a megállapodásra, a szenátus pedig már meg is szavazta.

A ringháború Miamiben lesz, és a gálát a Netflix adja élőben.

1997 novemberében játszottunk először vébé-pótselejtezőt, a jugoszlávok összesítésben 12-1-re ütötték ki Csank János csapatát.

Thomas Mann születésének 150. évfordulójára új magyar fordításban jelent meg a remekmű.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.