Bús Balázs: Szabó Tímeáék idős embereket fenyegetnek csaló sms-ben
„Most a gyermekeikkel és unokáikkal fenyegetik az óbudai idős embereket” – írja Facebook-bejegyzésében a képviselőjelölt.
„Most a gyermekeikkel és unokáikkal fenyegetik az óbudai idős embereket” – írja Facebook-bejegyzésében a képviselőjelölt.

Remekbe szabott, belső használatra készített kiselőadás került nyilvánosságra a Jobbik identitásáról.

A kormánypártokkal szemben a baloldal folyamatosan a háborúba való beavatkozást célzó nyilatkozatokat tesz.

A kormánypártok egyértelműen a béke mielőbbi helyreállítása és Magyarország biztonsági érdekei mellett állnak.

A magyarországi ellenzék miniszterelnök-jelöltjének stábja és Zelenszkij ukrán elnök között megtörtént a kapcsolatfelvétel.

Nagyon vigyáznunk kell holnap: a baloldal minden aljasságra képes!

Az új nyugati világrend legfontosabb újítása, hogy felszámolja az ember alapvető identitásait: a vallási, a nemzeti és a nemi identitást.

Választási visszaéléssel kapcsolatos esetekben indultak vizsgálatok.

Bajnaiék a közösségi médiumokon keresztül a mesterséges intelligencia és a chatbotok segítségével főként a bizonytalanokat veszik célba.

Beszélgetés Orbán Viktor miniszterelnökkel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vágyott kisbabát is elveheti tőlünk az endometriózis.

Október 23-án Orbán Viktor emlékezetes beszédet mondott a Kossuth teret és a környező utcákat megtöltő óriási tömeg előtt.

A Századvég politikai elemzési igazgatója szerint a Fidesz nemcsak a tömegek mozgósításában, hanem a közhangulat alakításában is felülkerekedett, miközben a Tisza Párt továbbra sem tudja hitelesen megfogalmazni, mit kínálna kormányváltás esetén.

Köszönöm mindenkinek, aki eljött – írta a miniszterelnök közösségi oldalán.

„Magyarországnak van világháborús tapasztalata, ezért nem akar háborúba menni, és nem is fog.”

A francia hatóságok nem hajlandók fellépni az embercsempészek ellen.

Modi távol marad az idei az ASEAN-csúcstalálkozótól.

A lengyel baromfiszakma besokallt.


A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.