A budavári DK-s alpolgármester titkos élete
Csobánczy Gábor egy több száz milliós cégcsoportot vezet, de szinte semmi nincs a nevén.
Csobánczy Gábor egy több száz milliós cégcsoportot vezet, de szinte semmi nincs a nevén.
Patek Gábor neve egyébként nem lehet ismeretlen, hiszen már korábban a kispesti korrupciós botrány kapcsán is előkerült.
Szerintük a Jobbik már borzasztó terheket rakott le, s most már a baloldali összefogás részese.
A Fidesz politikusa szerint jól láthatóan „Ferit” különösebben nem zavarja, hogy a miniszterelnök beszédének mely témák alkották a gerincét.
A tanárok követelései jogosak, és a tanárok 87 százaléka is úgy gondolta, nem a sztrájknak van itt az ideje – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Kiss László polgármester feleségének üzlettársa milliókat kapott az önkormányzattól.
Alig három hét van hátra az országgyűlési választás és a gyermekvédelmi népszavazás időpontjáig.
Hányan férnek el a Kossuth téren?
A CÖF elnöke szerint Orbán Viktor beszéde – amit félmillióan hallgattak meg – erőt sugárzott.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint nem először fordul elő, hogy Márki-Zay Péter a saját szavait cáfolja meg, és megpróbálja letagadni, amit korábban mondott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A NAV is segíti a védekezést.
Több mint száz ukrán drónt lőtt le az orosz légvédelem orosz területek fölött szombatra virradó éjszaka - közölte a moszkvai védelmi minisztérium.
The Hungarian government has dealt with many crises over the years.
Úgy látszik, a lejtmenetbe került DK elnöke mindent megtesz azért, hogy az árvízi védekezés közben is róla beszéljenek.
Egy új lebonyolítású, négy állomásból álló Grand Slam Track néven indít új sorozatot 2025-ben a négyszeres olimpiai bajnok, Michael Jonhson, akinek az a célja, hogy nála versenyezzenek a sportág legjobbjai.
Forgalmi és közlekedési információk szombaton délelőtt.
A keletnémet Brandenburg tartományban vasárnap új regionális parlamentet választanak. Az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű bevándorlásellenes, jobboldali párt akár nyerhet is.
Ma várható a tetőzés Budapesten.
Az RBK Ukraine cikke szerint, egy szovjet porcelán figura, egy iskolás kislány 7002 hrivnya (körülbelül 173 dollár, hatvanezer forint) áron tart egy online árverésen.
Rétvári Bence éjfélkor kereste fel a várost Király Nórával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.