A Fidesz erősödéséről számolt be a baloldali mandátumbecslő oldal
Két hét alatt két plusz mandátummal erősödtek a kormánypártok a Taktikaiszavazás.hu becslése szerint.
Két hét alatt két plusz mandátummal erősödtek a kormánypártok a Taktikaiszavazás.hu becslése szerint.
Szerinte attól függetlenül, hogy három hét múlva mit gondolnak majd a magyar választók, „kitelt” Orbán ideje.
Márciusi kutatásuk szerint a miniszterelnök újraválasztását még a fővárosiak többsége is támogatja Márki-Zay Péter hatalomra kerülésével szemben.
A Jobbik elnöke ma már tagadja, hogy egykoron köze lett volna a cigányellenes, antiszemita szervezethez.
A Gyurcsány–Márki-Zay-féle baloldal minden további nélkül befogadta az antiszemita Jobbikot.
Kijelentéséről hangfelvétel is készült.
A rabbi szerint ez felelőtlenség volt „az antiszemitizmust és rasszizmust elítélő pártok részéről”.
Az álarcos alak ezúttal kerületi politikusok ügyében ígér leleplező információkat és izgalmas napokat.
A jobbikos politikusok közül Gyöngyösi Márton, Bíró László és Farkas Péter Barnabás esete is nagy vihart kavart.
A Drót.info blog birtokába jutott hangfelvételen a Jobbik alelnöke nyíltan beismeri, hogy az ellenzék nem mondott le tervéről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az amerikai haditengerészet által rögzített felvételeken a tengerből kiemelkedő, rejtélyes repülő tárgyak láthatók.
A labdarúgó NB I 28. fordulójában vasárnap a Fehérvár hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az MTK ellen.
A négyszeres Grammy-díjra jelölt rapper, Ice Spice álmodta meg az ékszernek is beillő Mercedes-Benz CLA-t.
Megváltozik az elterelés rendszere, súlyos feltételekhez kötik a fogyasztók büntetés alóli mentességét.
A katolikus egyházfő a húsvét vasárnapi szertartás előtt találkozott az Egyesült Államok alelnökével.
Robert Lewandowski combizomsérülést szenvedett, akár háromhetes kényszerpihenő is várhat rá.
Magyar Nemzet interviewed Szabolcs Koppany Hajdu, dean of Lovasbereny.
Ez már sok volt a szocik egykori nagyasszonyának.
A katolikus egyházfő a húsvét vasárnapi szertartás előtt találkozott az Egyesült Államok alelnökével.
Robert Lewandowski combizomsérülést szenvedett, akár háromhetes kényszerpihenő is várhat rá.
Magyar Nemzet interviewed Szabolcs Koppany Hajdu, dean of Lovasbereny.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.