Vegyes képet mutat a cégek világa
A külföldi irányítású leányvállalatok szerepe a beruházások terén a legkiemelkedőbb.
A külföldi irányítású leányvállalatok szerepe a beruházások terén a legkiemelkedőbb.

Hirdetés – Kiemelkedő eredményekkel és dinamikus növekedéssel zárta a 2023-as évet az EXIM Magyarország.

Ma Magyarországon egymillióval többen dolgoznak, mint 2010-ben.

Kecskeméten folytatódott az MKIK és a Kavosz Zrt. közös Velünk a vállalkozásodért című konferenciasorozata. A mai rendezvényen a technológia fejlesztések és a velük elérhető hatékonyságnövekedés volt a fókuszban.

Terítéken a kamara által nyújtott lehetőségek, a Széchenyi Kártya, az ESG, az innováció és a mesterséges intelligencia

Csökken a cégbejegyzési eljárások adminisztrációs terhe.

A hagyományokat ápolják a diaszpórában élő első- és másodgenerációs vállalkozók.

Vitályos Eszter hangsúlyozta: az aktivitás növelésének fontos része a munkaerő folyamatos képzése és átképzése.

A hazai cégek vissza nem térítendő állami hozzájárulást kaphatnak.

Bejelentette az elektromosautó-vásárlási pályázat végleges feltételeit a kormány.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Több járatot is le kellett állítani.

Uniós testület hozta meg a döntést.

Meddig lesz szükség a Tisza-vezérre, aki politikai alárendeltje, kiszolgáltatottja Brüsszelnek, és ha nem fogadja gazdái telefonhívását, ismét iratnak egy remek cikket Bajnairól?

Még az ellenzéki felmérések szerint is a Fidesz nyeri a választást.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

Iszlamista indíttatásból gyilkolt.

Az amerikai tisztviselő történelminek nevezte a találkozót.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Az Index megszerezte a dokumentumokat.

Női versenyzőink tökéletes mérleggel zárták az Eb első napját.

Róna Dániel azt is elárulta, hogy 2022-ben fontos közvélemény-kutatásokat titkoltak el a választás előtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.