Magyarokkal csap össze a tragédia helyszínén a sportágváltó Kapitány
Aleix Espargaró e hétvégén még az eredeti szakmájában, motorosként bizonyíthat, július elején aztán kerékpárra pattan.
Aleix Espargaró e hétvégén még az eredeti szakmájában, motorosként bizonyíthat, július elején aztán kerékpárra pattan.

Nagy Márton sok elvárást támaszt az új elnök felé.

Tarsoly Csabáéknak 5458-rendbeli bűncselekmény és 77 milliárd forintos elkövetési érték miatt kell felelnie.

Könnyebb rásütni a bélyeget Rapport Richárdra, mint szembenézni a kihívással.

Demeter Márta az MSZP és az LMP után mostantól a krumplizsákos Jakab csapatában folytatja.

Ha nem szeretnénk az emelkedőn tolni a bringát, akkor jó, ha elmerülünk egy kicsit a hajtás és a váltás művészetében.

A frissen megválasztott direktor azt nyilatkozta, hogy új lendülettel és új energiával próbálja továbbvinni azokat a sikereket, amelyeket a korábbi igazgató, Balázs Péter elért.

A Magyar Nemzeti Bank elnökének felkerésére a távozó alelnök feladatait átmenetileg Virág Barnabás veszi át.

Pénteken délben zárul a regisztráció az Újratervezés programra, amely a járvány miatt munkahelyváltókat segíti.
A Magyar Jégkorong Szövetség nem hosszabbítja meg a finn Jarmo Tolvanen lejáró szerződését.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vitát le kell folytatni, ennek formája a nemzeti konzultáció – mutatott rá Orbán Viktor.

November végéig tart a nemzeti konzultáció.

Magyar Péter támogatója gáláns ajándékot kapott az ukrán kormányt támogató amerikai alaptól.

A szankciók kérdésben az amerikai elnök szava számít, nem a bürokratáké – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.

Ők számíthatnak Magyarországra.

„Zelenszkij politikai csapdában, közeleg az összeomlás”.

Ausztria sem kér a migrációs politikából.

A közlekedésbiztonsági ellenőrzés november 17. és 23. között Magyarország egész területére kiterjed.

A devizacsere-csatorna egyfajta „biztonsági kameraként” funkcionál, amely képes már pusztán a látványával elijeszteni a hipotetikus betörőt.

The U.S. President loves Hungarians and hates war, the Hungarian Prime Minister said in a radio interview this morning.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.