Mindössze egyszer forgott veszélyben Kincsem veretlenségi sorozata
A ló mind az 54 versenyét megnyerte, amelyen elindult. Erre azóta sem volt példa a lovassport történetében.
A ló mind az 54 versenyét megnyerte, amelyen elindult. Erre azóta sem volt példa a lovassport történetében.
Várják a történelmi Magyarország területéről, és a diaszpórából a versenyezni kívánó csapatok jelentkezését.
Ettől függetlenül sikerült a konkurencia kárára nyerészkednie a Chrome OS nevű rendszernek.
A programsorozat célja, hogy óvodások, nyugdíjasházak lakói és klubtagjai múzeumpedagógiai foglalkozásokon vehessenek részt.
Magyarország eddig négyszer nyerte el az Európai év fája címet valamely különleges történetű fájával.
Az ökotudatos szemléletformálás a nemzeti kormány kiemelt fontosságú célkitűzése.
Nemcsak maga a vásárlás mint mozzanat a döntő, hanem az egész reklámozási, értékesítési folyamat, ezért a GVH minden érintett területet ellenőriz.
Harminc országból, több mint 1000 pezsgőt zsűriztek le a világ legrangosabb pezsgőversenyén.
Január 10-ig meghosszabbították a Magyar Marketing Szövetség Marketing Diamond Awards nevű versenyének jelentkezési határidejét.
Tizedik alkalommal rendezik meg Szófiában december 4–7. között a Nemzetközi Liszt–Bartók Zongoraversenyt. Idén a versenyzők az online térben mérik össze tudásukat a korlátozások miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A kormány a közös munkában hisz.
A központ területén sugárzásveszély nem lépett fel.
Az intézkedések részeként a hatóságok közlekedési korlátozásokat vezethetnek be.
Szalai Györgyi a dokumentum-játékfilmes irányzatot megteremtő Budapesti Iskola meghatározó alakja volt.
A balliberális pártok képviselői szerint el kell fogadni a költségvetést, a kormánypártok viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy a tervezet törvénytelen, ezért elfogadását nem lehet támogatni.
A Magyar Labdarúgó-szövetség továbbította a felkérést Marco Rossi és a valogatott csapatkapitánya felé is.
Vizsgálják, mi történhetett vele.
A tárcavezető a kormányülést követően hangsúlyozta, hogy a világ számos pontján ütötték fel a fejüket fegyveres konfliktusok, több helyen egyre súlyosabb a terrorfenyegetettség és a bizonytalanság.
Korábban a lap főszerkesztője is hosszas magyarázkodásra kényszerült.
A volt francia államfőt azzal vádolták, hogy információkért cserébe meg akart vesztegetni egy magas rangú francia bírót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.