Indul a nosztalgiavonat az internet hőskorába
A világhálót technikailag 1989-ben találták fel, de a 90-es években indult el valójában.
A világhálót technikailag 1989-ben találták fel, de a 90-es években indult el valójában.
Az egyszülős családok világnapján közzétett videójában sorolta fel Novák Katalin, mivel segítik az érintetteket.
– Négy kisfilmből álló sorozattal készül az egyedülálló szülők március 21-i világnapjára az Egyszülős Központ – mondta el Nagy Anna, az intézmény elnöke.
A cél az adaptív, tehát a változó környezeti feltételekhez jól alkalmazkodó személyiség kialakítása.
Kiváló lehetőség arra, hogy törődést és együttérzést mutathassunk és taníthassunk a gyermekeinknek.
Néhány forrás az 1550. év ezen napjára datálja a csokoládé Európába való bevezetését.
25 éve határozott úgy az UNESCO, hogy a napot nevezi ki a könyv és a szerzői jogok világnapjává.
Ma van az autizmus világnapja, ez alkalomból számos budapesti és vidéki emblematikus épületet világítanak meg kék színnel.
A bizalomból eredő lelki összhang is szükséges egy egészséges társadalomhoz – hangoztatta az Országgyűlés elnöke a fogyatékossággal élők világnapja alkalmából tartott díjátadón.
A fogyatékos emberek világnapján, kedden mutatja be Miklauzic Bence új filmjét, a megváltozott munkaképességű emberek mindennapjairól szóló Nino bárkáját a Duna Televízió.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Brüsszel 72 órás túlélőcsomagban és háborúban gondolkodik.
Az új átigazolási szabályok megengedik, hogy valaki 30 napra írjon alá egy csapathoz, így a 40 éves portugál történelmet írhat a klubvilágbajnokságon.
Egyes helyeken a szél is megélénkülhet.
A Ferencváros elnöke szerint a 19 éves játékos nem úgy készült a Bundesligára, ahogy azt kellett volna.
A mentés harmadik napján is vannak életjelek a romok alatt.
Spanyolországban és Jugoszláviában is a Fiat 600 licencváltozata lett a háborút követő népautó.
A Magyar Összetartozás Intézetének kiállítása a debreceni Déri Múzeum közreműködésével.
Havas Henrik indította el a lavinát.
A mentés harmadik napján is vannak életjelek a romok alatt.
Spanyolországban és Jugoszláviában is a Fiat 600 licencváltozata lett a háborút követő népautó.
A Magyar Összetartozás Intézetének kiállítása a debreceni Déri Múzeum közreműködésével.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.