Vitézyék megegyeztek Karácsonnyal a budai fonódó villamoshálózat fejlesztéséről
Korábban Fürjes Balázs államtitkár javaslatot tett arra, hogy több fővárosi beruházást a kormány vállaljon át.
Korábban Fürjes Balázs államtitkár javaslatot tett arra, hogy több fővárosi beruházást a kormány vállaljon át.

A BFK vezérigazgatója arra számít, hogy csökken a közlekedés okozta szennyezőanyag-kibocsátás, ahogy a forgalmi torlódások is.

Fürjes Balázs államtitkár közölte: jól halad az új Duna-híd tervezése, amely tehermentesítheti a belváros forgalmát.

Ha lényegesen növelni szeretnénk a fővárosi elővárosi vonatok kapacitását, akkor meg kell oldani Budapest vasúti áteresztőképességét. Ezt szolgálná a Déli és a Nyugat pályaudvart összekötő vasúti alagút.

Wintermantel Zsolt: Abszurd, ha az LMP koncepciója azt jelentené, hogy nem építünk autóutakat vagy hidakat.

Vitézy Dávid állítja, az üzemeltető cáfolja, hogy bérleti díjat kérnének az új pálya átvezetéséért.

Már kiírták a beruházáshoz kapcsolódó közbeszerzési pályázatot is.

Hatmilliárd forintos buszbeszerzéssel korszerűsítik a főváros és az agglomeráció közlekedését.

A BKK új tenderkiírása miatt lehet, hogy hetekig nem lesz elérhető a Bubi nevű közösségi kerékpárrendszer.
A Déli körvasút projekttel kapcsolatban több körben kérik ki a lakosság véleményét.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt vezére utasításba adta, hogy ne menjenek Lázárinfóra.

Sokan nem értenek velük egyet, a kommentelési lehetőséget máris korlátozták Szikora bejegyzésénél.

Sok nyarat töltött a miniszterelnök Mezőtúron.

Mezőtúrra is ellátogat a miniszterelnök.

Sulyok Tamás magyar érdekeltségű sporteseményeket is megtekint.

A terminálokat csapásmérő drónok irányításához használták.

A NATO-főtitkár kijevi felszólalása ellentétes a NATO érvényben lévő döntéseivel.

Fogaskerekeket és tengelyeket fognak előállítani az elektromosautó-iparnak.

Életének meghatározó eleme volt az írás és a sport.

The Budapest politician warned warned that what many people now take for granted would no longer be guaranteed after a change of government, as the focus would shift from families to profit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.