Vitézy: Ne építsenek szökőkutat a villamos-átvezetés útvonalába!
A közlekedési szakember arra kéri a Karácsonyt, hogy gondolják át a Blaha Lujza tér terveit.
A közlekedési szakember arra kéri a Karácsonyt, hogy gondolják át a Blaha Lujza tér terveit.

Kiemelt beruházássá minősítette a kelenföld indóház épületének rekonstrukcióját a kormány rendelete.

A Dél-budai Centrumkórház Magyarország legmodernebb kórháza lesz, 1,2 millió embernek nyújt majd egészségügyi szolgáltatást – fejtette ki közleményében Simicskó István.

„Ha nem az indulatos Facebook-posztokból, hanem Budapest hivatalos városfejlesztési és közlekedési jövőképéből indulok ki, a céljaink közösek” – írta Vitézy Dávid.

Továbbra sem tudnak majd nehézkes átszállás nélkül hazajutni a Blaháról a Kőbányaiak, de legalább néhány fával több lesz a téren.

Fürjes Balázs államtitkár cáfolja a négyszáz forintos dugódíj bevezetését és az autósávok elvételét.

A Határ út mai nyomvonala alatt, alagútként épülhet majd a Galvani-hídhoz kapcsolódó pesti oldali új úthálózat.

Betekintést engedünk a régi járműjavító csarnokba – közölte a Közlekedési Múzeum főigazgatója.

Akár fél órával csökkenhet a menetidő egyes HÉV-vonalakon, az utasszám pedig megháromszorozódhat a következő évtized legjelentősebb közlekedésfejlesztésének köszönhetően.

A hosszú távú cél az északi (H5) és déli (H6, H7) vonalak összekötése egy Duna alatti alagúttal – ez lesz az ötös metró.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt vezére utasításba adta, hogy ne menjenek Lázárinfóra.

Sokan nem értenek velük egyet, a kommentelési lehetőséget máris korlátozták Szikora bejegyzésénél.

Sok nyarat töltött a miniszterelnök Mezőtúron.

Mezőtúrra is ellátogat a miniszterelnök.

Sulyok Tamás magyar érdekeltségű sporteseményeket is megtekint.

A terminálokat csapásmérő drónok irányításához használták.

A NATO-főtitkár kijevi felszólalása ellentétes a NATO érvényben lévő döntéseivel.

Fogaskerekeket és tengelyeket fognak előállítani az elektromosautó-iparnak.

Életének meghatározó eleme volt az írás és a sport.

The Budapest politician warned warned that what many people now take for granted would no longer be guaranteed after a change of government, as the focus would shift from families to profit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.