Hidrogénmeghajtású buszt is bevet a MÁV-csoport
Kiírták a közbeszerzést.
Kiírták a közbeszerzést.

Januárban állnak forgalomba az első darabok.

Hatalmas adósságot halmozott fel az önkormányzat.

Többek között a MÁV és a Volánbusz járatai is ünnepi díszbe öltöznek.

Ezeket utazás távolságától függetlenül háromszáz forintért lehet megvásárolni.

Minden esetet kivizsgálnak – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a Volánbusz.

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali kettőkor három órára állítják előre, ami néhány belföldi és nemzetközi vonat és pár Volánbusz-járat menetrendjét is érinti.

Lázár János közölte, már csak egyetlen szakszervezet van, amelyikkel nem egyeztek meg.

Kilenc szakszervezetből hét fogadta el az ajánlatot.

A tervek szerint már ma folytatódnak a béremelésről szóló tárgyalások.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sikeres mentést hajtottak végre.

A férfi megölte korábbi élettársát.

Ajándékot kaptak a gyerekek.

Orbán Viktor videóban rántotta le a leplet a titokról.

Orbán Viktor Washington és Moszkva után Törökországba utazik. Gazdasági és politikai tárgyalások várhatóak. A miniszterelnök exkluzív interjút adott a Patriótának.

Az amerikaiak már nem kérnek a végtelen háborúból.

A rablótámadást a repülőtér egyik termináljának parkolóházában követte el négy férfi. Az eset fennakadást okozott a repülőtér forgalmában is.

Maga alatt van az egész ország, erre aztán tényleg senki sem számított.

Miközben a vasárnap esti, brazilok elleni meccsükre készülnek, most épp egy rég lezárt üggyel foglalkoznak.

Gyertyagyújtás a Múzeumkertben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.