Két év múlva már a Holdon is lehet wifi
Egy startup cég azt tervezi, hogy széles sávú internetet telepít az égitestre, és talán még a Marsra is.
Egy startup cég azt tervezi, hogy széles sávú internetet telepít az égitestre, és talán még a Marsra is.
A vezeték nélküli töltés ezen formája nem újdonság, csak még nem terjedt el.
Ez a rendszer a lakásunk minden sarkába eljuttatja a wifit.
Az iskolák több mint 74 százalékában épült ki a megfelelő sávszélesség a Diákháló-programban – tájékoztatta lapunkat a projektirányító KIFÜ elnöke.
Kezdetét vette a valaha volt az eddigi egyik legnagyobb újításának bevezetése.
Többek közt a wifi létrehozásához is Norman Abramson munkája jelentette az alapot.
Hiába a technológia előnye, az elmúlt években inkább a hátránya került előtérbe a hatóságok számára.
Tavaly óta a Digitális oktatási stratégia részeként háromezernél is több közoktatási intézményben adtak át a Diákháló programban iskolai wifihálózatot.
Wifi, Skype, Instagram, vlog – az idősebb korosztály gyakran rácsodálkozik ezekre a kifejezésekre, azonban van egy olyan generáció, amelynek ez a közeg magától értetődő.
A kormányzatnak az a célkitűzése, hogy iskolai tanulmánya alatt minden diák megszerezze azt a tudást, amely szükséges ahhoz, hogy eligazodjon a digitális világban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
The new European Commission has begun its work.
Dömötör Csaba élesen bírálta Didier Reynderst, akit korrupció és pénzmosás gyanúja érint.
Kiderült az is, mitől romolhat meg a szülő-gyerek kapcsolat.
A rendőrség eljárást indított.
Hazánk továbbra is elutasítja a KAP jövőjét megalapozó stratégiai dialógust.
A kormánypártok elfogadott előterjesztése szerint a budapestiek és a Budapesten tanuló fiatalok kedvezményes belépőjegyet válthatnak majd a fürdőkbe.
A politikus kedd hajnalban egy budapesti társasházban randalírozott, rendőröket hívtak rá.
A IX. kerület vezetése helyett a karrierépítésre koncentrál Baranyi Krisztina.
Egy motorkerékpárt is megpróbált ellopni, de nem járt sikerrel a férfi, aki jelenleg már börtönben ül más büncselekmények miatt.
A támadás pánikot keltett a környéken élők körében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.