Elrendelték a perui elnök másfél éves fogva tartását
A korábban tanítóként dolgozó Castillót támogatók ezrei vonultak az utcákra, miután az elnököt letartóztatták.
A korábban tanítóként dolgozó Castillót támogatók ezrei vonultak az utcákra, miután az elnököt letartóztatták.

A 2021. január 6-i támadás öt vezetője állt Washingtonban a szövetségi bíróság elé.

Az utcai erőszak a bevándorlók európai társadalmakba integrálódásának kudarcát jelzi.

Azért nem hagy nyugodni: mi lett volna, ha veszítenek a marokkói aranylábú gyerekek?

Legkevesebb húsz áldozata van a zavargásoknak, amelyek Muktada asz-Szadr síita hitszónok lemondását követően törtek ki.

Szerte az Egyesült Államokban kisebb-nagyobb zavargások törtek ki.

Allah akbar! – kiáltották a rendőrökre támadó, autókat felgyújtó randalírozók.

Nem sokon múlt, hogy a január elején kitört tüntetéshullám a világ egyik legjelentősebb urán- és kőolajlelőhelyét a káosz szélére juttassa.

Muhtar Tileuberdi Ausztriában tett látogatása során fogadta meg az átfogó vizsgálat lebonyolítását.

Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök szerdán jelentette be a békefenntartó művelet végét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

Trump elnök üzenete világos volt – írta bejegyzésében Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter.

Óriási változáson ment át az RB Leipzig, és most azok bánkódhatnak, akik az eredetileg jónak hitt oldalon álltak.

A miniszter szerint a számtalan csapás ellenére erős alapokra épít az agrárium.

A Reszkessetek, betörők!-től a Grincsig – hat kérdés, amelyből kiderül, mennyire van otthon a karácsonyi filmklasszikusok világában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.