Erőszakos tüntetésekre készül Olaszország, a hétvégére újabb tömeges megmozdulásokat jelentettek be a szakszervezetek és a palesztin mozgalmak. Igen meglepő, hogy a palesztinpárti, békésnek mondott tüntetést magasba emelt pisztolyokkal hirdetik a közösségi médiában. A belügyminisztérium komoly zavargásokra, utcai gerillaharcokra számít a hétvégén.

Fotó: AFP
Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter rendkívüli ülésre hívta össze a nagyvárosok prefektusait, elrendelte, hogy fokozott készültséggel lépjenek fel a hétvégén esedékes tüntetéseken.
Kétségtelen, hogy a világhálón megjelent, magasba tartott pisztolyok látványa nem ígér sem békés, sem biztonságos megmozdulást.
Október 4-én nagyszabású tüntetésre készülnek Rómában, de más nagyvárosban is lesznek Izrael-ellenes felvonulások. Aggasztó, hogy a Közel-Kelet békéjéért utcára vonulók az erőszakot és a pusztítást használják, hogy felhívják a figyelmet magukra, és arra kényszerítsék a Giorgia Meloni vezette kormányt, hogy szakítson meg mindenfajta kapcsolatot Izraellel.
Nyugtalanító a politikai erőszak felerősödése
A tüntetéseket békésnek hirdetik meg, de gyakran erőszakba torkollnak. A palesztinpárti megmozdulások résztvevőinek nagy része migráns. Sokan palesztin kendővel takarják el az arcukat, hogy a rendbontások után a hatóságok nehezebben tudják azonosítani.
Az olasz televízióban egy egyiptomi másodgenerációs bevándorló azt nyilatkozta, késekkel és pisztollyal jár ki a tüntetésre, bár nem használta egyetlen alkalommal sem. Azt is elmondta, valójában a kormány politikája ellen demonstrálnak, amiért nem veszi figyelembe a társadalom peremén élők nehézségeit.
Az Izrael-ellenes tüntetések erőteljesen hozzájárultak az antiszemitizmus felerősödéséhez Olaszországban. Az olasz sajtó arról számol be, hogy újra zsidó turistákat támadtak meg, ez esetben Firenzében került sor az agresszióra. A világhálón egy felvétel kering, amelyen jól látható, hogy
két kipát viselő zsidót megközelít egy férfi. Angol nyelven rágalmazza, majd több alkalommal meg is üti őket, miközben azt kiabálja „Free Palestine”.
Emanuele Cocollini, a firenzei Olasz–Izrael Szövetség elnöke egy nyilatkozatban felhívta a figyelmet, hogy nem lehet ezeket a támadásokat szőnyeg alá söpörni vagy elszigetelt incidensként figyelmen kívül hagyni. Felszólította a politikai szereplőket, hogy ne hagyják reakciók nélkül a növekvő antiszemitizmust és ítéljék el gyűlöletkeltés minden fajtáját. Hangsúlyozta, a jelenségnek nemcsak s zsidó közösség köreiben, hanem a civil társadalomban is aggodalmat kellene keltenie.
Borítókép: Izrael-ellenes tüntetés Olaszországban (Fotó: AFP)