Meghalt Hunyadi Károly, a Balaton zenekar egyik alapítója
A gyászhírt a zenekar közölte pénteken Facebook-oldalán.
A gyászhírt a zenekar közölte pénteken Facebook-oldalán.

Peren kívül megállapodott a zenekar a 2017-ben meghalt Chris Cornell özvegyével.

Ősszel érkezik a gótikus rock legendás zenekara.

A zenekar korábban csak CD-ken, illetve kazettákon adott ki lemezeket.

Az F. O. System az 1990-es évek kultikus underground zenekara, akiknek egyetlen lemeze jelent meg.

Az együttes neve klasszikus 1973-as betűtípussal szerepel a pénzen.

A banda most először indul turnéra azóta, hogy idén májusban elhunyt az egyik alapító tagja.

Legutóbbi albumának több mint 51 ezer eladott példányból ezer NFT-változat volt.

A kelta punk legnépszerűbb csapata februárban tér vissza Magyarországra.

A The Guess Who együttes egykori tagja még 19 évesen szeretett bele a narancsszínű gitárba.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

„A szabadságunk iránti egyedülálló elkötelezettségének elismeréseként” adta át a díjat Maria Corina Machado az amerikai elnöknek.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

Az Union ezzel az egy ponttal feljött a bajnoki tabella 9. helyére.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Egy szemtanú szerint hatalmas detonáció volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.