Akusztikus koncertet adott Gödöllőn az Edda Művek
A gödöllői királyi kastély lovardájában adott unplugged koncertet az Edda Művek július 21-én.
A gödöllői királyi kastély lovardájában adott unplugged koncertet az Edda Művek július 21-én.

Pénteken hazai pályán zúz a Tankcsapda.

A debreceni Nagyerdei Stadion melletti területen 15. alkalommal tartják meg a találkozót.

A közelgő koncert kapcsán beszélgettünk Leslie Mandoki producerrel és zenésszel.

A Vesna az A38 Hajó színpadára érkezik november 3-án.

A Jazz Showcase-pályázatra szeptember 24-ig lehet jelentkezni.

Öt év után újra a Budapest Parkban játszik az Asking Alexandria.

Havonta egy kiemelkedő programmal készül az idén 35 éves társaskör az októberi születésnapi évfordulójára.

Az odesszai fellépés bevételét az ukrán hadsereg javára akarták felajánlani.

Ha Isten valóban hasonlít a Carson Comára, akkor nemhogy teremtés nem zajlott, de ősrobbanás sem.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

„A szabadságunk iránti egyedülálló elkötelezettségének elismeréseként” adta át a díjat Maria Corina Machado az amerikai elnöknek.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

Az Union ezzel az egy ponttal feljött a bajnoki tabella 9. helyére.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Egy szemtanú szerint hatalmas detonáció volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.