Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj
Ha a baloldalon múlna, akkor nyugdíjprémium sem lenne – mondta Zsigó Róbert.
Ha a baloldalon múlna, akkor nyugdíjprémium sem lenne – mondta Zsigó Róbert.

A gazdaság sikeres újraindításának köszönhetően 2022-ben még több pénzt kapnak a családok – tájékoztatott a családokért felelős államtitkár.

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért, illetve a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetek közös konferenciát tartott.

Mától utalják a nyugdíjasok bankszámlájára az első, idei, 5 százalékkal emelt nyugdíjat, és ezek kézbesítése is ma kezdődik.

A dolgozó, legalább négy gyermeket nevelő édesanyák a jövőben is mentesülnek a személyi jövedelemadó megfizetése alól.

A kormány több mint egy évtizede dolgozik azért, hogy megerősítse a családokat – emlékeztetett Zsigó Róbert államtitkár.

Zsigó Róbert államtitkár szerint mindannyiunk kötelessége megbecsülni az időseket.

Az intézkedés mintegy 1,9 millió szülőt érint és közel 600 milliárd forintos bevételt jelent a családoknak.

Ezzel szemben 2010 óta a nyugdíjak vásárlóértéke több mint tíz százalékkal emelkedett

A kormány háttérintézményével fog együttműködni a budapesti református egyetem.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.

Az utolsó pillanatban fékezték meg a tragédiát.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A karácsony az újjászületés üzenetét hordozza a gázaiaknak.

A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

A skót szélső a Nottingham Forest 1979-es és 1980-as BEK-győzelmében is főszerepet vállalt.

A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.

A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.