A Puskás Akadémia vezetőedzője a válogatott hősét kritizálta
Zalaegerszegen pedig bevallottan luxusproblémákkal küzd Ricardo Moniz vezetőedző az NB I-ben.
Zalaegerszegen pedig bevallottan luxusproblémákkal küzd Ricardo Moniz vezetőedző az NB I-ben.
A labdarúgó NB I kilencedik fordulójában a Vasas hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el a Zalaegerszeg ellen.
Balhé Debrecenben: a vezetőség nem teszi zsebre, amit a portugál mester mondott a szombati iksz után.
A ZTE kilenc magyar játékossal a kezdőben is bizonyította, nem volt véletlen a Milan elleni bravúr.
A ZTE motivált volt, a felkészülés elején járó Milannak semmi kedve sem volt a futballhoz. A 3-2-es végeredmény mindent elárul a meccsről.
Visszatér Magyarországra Ricardo Moniz, a holland edző a Hamburgot hagyta ott az NB I-es munkáért.
Kanada 2018 szeptemberében közölte, hogy kivizsgálja a kínai mobil alkalmazásaiból adódó nemzetbiztonsági kockázat lehetőségét.
A Fradi-legenda lehet az egyik jelölt Zalaegerszegen. A másik felvetődött név is nagyot szólna.
Zsóri Dániel az eset után majdnem úgy járt, mint annak idején Mario Balotelli.
A Fradi korábbi kétszeres magyar bajnok védője Zalaegerszegen kapott lehetőséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.
A miniszter szerint egy politikus ma már nem élhet a Facebookon kívül, de csak a Facebookon sem.
Újabb videó érkezett Sátoraljaújhelyről.
Egy idős asszony megtörten mesélt arról, hogyan veszítette el élettársát a tiszakécskei gyilkosságban.
A demonstráción részt vett Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, és videókapcsolaton szólt a tüntetőkhöz Elon Musk is.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
A demonstráción részt vett Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, és videókapcsolaton szólt a tüntetőkhöz Elon Musk is.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.