Márciusban elnököt választanak a szomszédban
Március 23-án tartják az államfőválasztás első fordulóját Szlovákiában.
Március 23-án tartják az államfőválasztás első fordulóját Szlovákiában.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök többek között Zuzana Caputová szlovák köztársasági elnökkel találkozott Pozsonyban.
A Magyar Közösség Pártjának vezetője szerint Ivan Korcok elkötelezett Brüsszel párti politikus.
A nemrég tartott sajtótájékoztatón a volt külügyminiszter óvatosan úgy fogalmazott, hogy időt kér.
Szlovákia első női köztársasági elnökét liberális szövetségese követheti a várakozások szerint.
Zuzana Caputová köztársasági elnök beiktatta Ódor Lajost és kormányát.
A magyar demokrácia ügyében megszólalt a csehek újonnan megválasztott elnöke is. Bár ne tette volna!
A Magyar Nemzet birtokába jutott Novák Katalin levele a szlovák államfőnek.
Legkorábban áprilisban, legkésőbb júniusban tarthatnak választásokat a kormány bukása után.
A V4-ek pozsonyi államfői találkozóján a cseh elnök hangsúlyozta: jó lenne Szlovéniával kibővíteni a csoportot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az egész III. kerületet megrázó bűnügy miatt a polgármester, Kiss László is rács mögött ül.
A bankok azonnal ki akarják használni az állami támogatással jövőre induló új kölcsönöket. A munkáshitel már a januári nyitáskor igényelhető lesz.
Az ukrán elnök hallani sem akar a harcok beszüntetéséről, pedig milliók életét keserítette már meg a konfliktus.
Hungary's strategy has proven to be the correct one.
A tűzoltók bukkantak a holttestre.
Brüsszel a migránsok elosztására készül.
Egy hely még kiadó a 2025-ös rajtrácson.
A program 8+1 intézkedést tartalmaz a kkv-k fejlesztésére, fellendítésére.
Nagyobb súlyt akarunk adni a tagállamoknak, és készen állunk a Patrióták Európáért pártcsaláddal való együttműködésre – jelentette ki az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) elnökjelöltje.
Az ukrán sikeres éveket töltött a Ferencvárosnál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.