A közelgő globális technológiai törés

Geopolitika, nemzetbiztonság, adatvédelem. A digitális technológiák lehetővé teszik a különböző hatalmaknak az örök technikai háborút: hogy kiberkémkedést folytassanak, manipulálják a közösségi médiát, és hatalmas mennyiségű adatot gyűjthessenek össze az emberek online vagy off­line térben folytatott tevékenységéről, és hogy mit tehetnek ezekkel az adatokkal?

Forrás: Pexels

A kihívásokra adandó közös válasz a nagyobb fokú nemzetközi együttműködésre, valamint a globá­lis szabályokra vonatkozó felhívás lehet. A nemzet­közi együttműködés a szabályozások terén és a trösztellenes intézkedések új sztenderdeket és jogszabálybetartási mechanizmusokat eredményezhet­nek. Még ha nem is lehetséges egy valódi globális megközelítés kialakítása – mivel az autoriter és a demokratikus országok között például az adatvédelem terén is számottevő álláspontbeli különbségek vannak –, az még mindig megvalósítható a demokráciákban, hogy együttműködjenek, és közös szabályokat alakítsanak ki.

Fotó: Pexels

A közös szabályok kedvező hatása egyértelmű. Hiányukban az olyan eljárások, mint az adatlokalizálás, a helyi felhőelőírások és a nemzeti bajnokok javára történő diszkrimináció, akadályozzák a gazdasági hatékonyságot, miután nemzeti piacokat hoznak létre. Csökkentik a kereskedelemből származó előnyöket, és megakadályozzák a cégeket, hogy learassák a méretgazdaságosság előnyeit. Továbbá a kormányzatokat folyamatosan fenyegeti az a helyzet, hogy a szabályozásaikat aláássák a lazább szabályozású országokból működő cégek.

Egy olyan világban azonban, ahol az egyes országoknak eltérők a preferenciáik, a globális szabályok – még ha megvalósíthatók is – tágabb kitekintésben nem hatékonyak.

Bármilyen globális rendnek egyensúlyoznia kell a kereskedelemből származó és a szabályozói eltérésekből származó haszon között (az előbbi akkor lehet maximális, ha a szabályozásokat harmonizálják, az utóbbi pedig akkor, ha minden egyes kormány teljesen szabadon azt teszi, amit szeretne). Ha a hiperglobalizáció már törékenynek bizonyul, az részben amiatt van, hogy a politikusok a kereskedelemből származó hasznokat részesítik előnyben a szabályozói eltérések adta haszonnal szemben. Ezt a hibát nem szabadna még egyszer megismételni az új technológiák terén.

Valójában az az elv, amelynek irányítania kellene az új technológiákkal kapcsolatos gondolkodásunkat, nem különbözik attól, amely a hagyományos területeken érvényesül. Az egyes országok kialakíthatják a saját szabályozói sztenderdjeiket, és meghatározhatják a saját nemzetbiztonsági előírásaikat. Megtehetik azt, amire szükségük van a sztenderdek és a nemzetbiztonságuk megvédéséhez, beleértve a kereskedelmi és a beruházási korlátozásokat is. Nincs joguk azonban ahhoz, hogy a saját sztenderdjeiket nemzetközivé tegyék, és a saját szabályozásaikat rákényszerítsék más országokra.

Tekintsük át, hogy ezek az elvek miként érvényesülnének a Huawei esetében. Az amerikai kormányzat megakadályozta, hogy a Huawei amerikai cégeket vásároljon, korlátozta működését az USA-ban, jogi el­járásokat indított a cég felső vezetése ellen, és nyomást gyakorolt más kormányokra, hogy ne dolgozzanak együtt a Huaweijel, illetve legújabb fejleményként megtiltotta az amerikai cégeknek, hogy csipeket adjanak el a Huawei ellátási láncában bárhol a világon.

Kevés bizonyíték van arra, hogy a Huawei kémkedett volna a kínai kormány részére. Ez azonban nem jelenti azt, hogy jövőben sem fogja ezt tenni.

A Huawei kódrendszerét vizsgáló nyugati szakértők nem tudták ­egyértelműen kizárni ezt a lehetőséget. A kínai vállalati gyakorlatok terén tapasztalható transzparenciahiány elfedheti a Huawei kínai kormányzattal való kapcsolatait.Ebben a helyzetben egy elfogadható nemzetbiztonsági érvelés áll rendelkezésre az USA vagy bármely más ország számára arra, hogy korlátozza a Huawei működését. Más országok pedig – köztük Kína – nincsenek abban a helyzetben, hogy bírálják ezt a döntést.

Az amerikai vállalatokra kivetett exporttilalmat azonban nemzetbiztonsági okokból nehezebb igazolni, mint a Huawei USA-beli működésének tiltását. Ha a Huawei ténykedése egy harmadik országban nemzetbiztonsági kockázat az adott országra, akkor az ottani kormány van a legjobb helyzetben ahhoz, hogy értékelje ezeket a kockázatokat, és döntsön arról, hogy a tiltás megfelelő lépés-e.

Továbbá az amerikai tiltás súlyos károkat okoz olyan nemzeti távközlési társaságoknak, mint a BT, a Deutsche Telekom, a Swisscom, és más cégeknek nem kevesebb mint 170 országban, amelyek a Huawei eszközeire és hardverére támaszkodnak. Talán a legsúlyosabban a szegény afrikai országokat érinti ez, amelyek nagymértékben függnek a társaság olcsóbb eszközeitől.Egyszóval az USA szabadon lezárhatja a piacát a Huawei előtt, azok az amerikai törekvések azonban nem legitimek, amelyek nemzetközi szintre terjesztenék ki az USA-beli fellépést.

A Huawei esete egy olyan világ előhírnöke, amelyben a nemzetbiztonság, az adatvédelem és a gazdasági helyzet összetett módon hat egymásra. A globális kormányzás és a multilateralizmus gyakran fog kudarcot vallani jó és rossz célok miatt. A legjobb, amire számíthatunk, egy olyan szabályozási keretrendszer, amely világos célokon alapul, és képessé teszi az országokat arra, hogy a nemzeti érdeküket úgy érvényesítsék, hogy közben nem exportálják a saját problémáikat másokhoz. Vagy létrehozunk egy ilyen keretrendszert, vagy annak egy zavaros, kevésbé hatékony, veszélyes alternatívája alakul ki.