Ferenc pápa temetésére rendkívüli biztonsági tervvel készülnek
Ferenc pápa végső búcsúztatására hatalmas tömeget várnak.
Ferenc pápa végső búcsúztatására hatalmas tömeget várnak.
Több bíboros neve is felmerül.
A mai naptól a Bíborosi Kollégium tagjaira szegeződik a világ figyelme.
Fontos dologra mutatott rá a magyarországi apostoli nuncius.
A Sándor-palota egy közleményben jelentette be, hogy Sulyok Tamás is részt vesz a pápa szombati búcsúztatásán.
Az argentin elnök mellett Trump és Macron is Rómába utazik a temetésre.
Hivatalos bejelentést tett a Vatikán.
Így áll Erdő Péter a fogadóirodáknál.
Politikai vezetők, az ortodox egyház és a sajtó is megemlékezett a katolikus egyházfő haláláról.
Jobban ki volt téve a fertőzéseknek az egyházfő.
Erdő Péter is az esélyesek között van.
Az utazást az amerikai elnök jelentette be közösségimédia-oldalán.
A pápa halála után feszült várakozás előzi meg a konklávét, ahol a katolikus egyház új vezetőjét választják meg.
A belgrádi érsek hangsúlyozta Ferenc pápa elkötelezettségét a béke és a párbeszéd mellett.
Mutatjuk, mit lehet tudni eddig az elkövetkező napok eseményeiről.
Szent II. János Pál pápa 1996-os Universi Dominici gregis apostoli rendelkezése szabályozta a sede vacantét, azaz a Szent Péter trónjának megüresedési menetét.
Végakaratát hétfő este hozta nyilvánosságra a Vatikán.
A szertartást Kevin Farrell bíboros vezeti.
Veres András megemlékezett a szentatyáról.
Donald Trump elnök megindító rendeletet írt alá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.