A kormány megállapodása a szociáldemokrata munkássággal változatlanul terítéken marad és további hullámokat vet. A Pesti Napló címlapos híre december 28-án: „A szocialisták felajánlották jó szolgálataikat, amikor a jóvátételre kerül a sor.” Visszautalnak rá, hogy gróf Bethlen István miniszterelnök heteken át folytatott megbeszéléseket a szocdem vezetőkkel, s egy sor kérdésben egyezségre jutott, így „érintették a sajtó- és gyülekezési szabadságot, az amnesztiarendeletet, a gyorsított eljárás megszüntetését, az internálások dolgát”, s egyes ügyekben a kormányfő „már igyekezett is realizálni a megállapodásokat”. Idézik Bethlent, aki szerint „történelmi szükségszerűség” volt a megegyezés a szocialistákkal, s „azt reméli, hogy a szociáldemokraták nemzetközi összeköttetéseik révén megváltoztatják a külföld rólunk alkotott rossz véleményét”. A lap értesülései szerint „a tárgyalások során a szociáldemokraták kijelentették, hogy amikor arra kerül a sor, hogy ettől az agyonnyomorított és a legcsekélyebb fizetésre is képtelen országtól az entente majd jóvátételi összegeket akar kisarcolni, nemzetközi összeköttetéseiket felhasználják, hogy ettől az igazságtalanságtól megkíméltessék Magyarország”.
A Pesti Napló utal a vezető szociáldemokrata politikusnak egy vidéki lapban megjelent írására. „Politikai körökben feltűnést keltett Peyer Károly volt népjóléti miniszter legfrissebb cikke, amelyben a szocialista pártvezér kijelenti, hogy a szociáldemokrata párt a legközelebbi képviselő-választáson részt fog venni, és minden olyan kerületben, ahol munkások nagyobb számban laknak, önálló jelöltet állít. A szociáldemokrata párt az új választásokon nem köt választási paktumot egyetlen polgári párttal sem. A pártkörökben Peyer eme nyilatkozatából arra következtetnek, hogy a szocialisták legközelebb kilépnek a liberális blokkból.”
A szociáldemokrata politikusnak a miskolci Reggeli Hírlapban megjelent nagy feltűnést keltő cikkét a 8 Órai Ujság még részletesebben ismerteti. „Peyer megállapítja ebben a cikkben, hogy amíg a megelőző kormányok kibékülési kísérletei lényegében semmit sem jelentettek, s csak a külföld szemébe akartak port hinteni, addig Bethlen miniszterelnök tovább ment és tárgyalásai sokkal komolyabbak voltak, mint elődeié.” A szocialista vezér a máris megtett intézkedéseket méltatja. „A cenzúra megszűnt – írja Peyer –, és a kormány hajlandó volt, ha nem is bennünket kielégítő, de mégis az eddigieknél komolyabb lépést tenni az amnesztia terén is, és reméljük, hogy rövidesen teljesen likvidálni lehet az úgynevezett kommunista bűncselekményeket.” A szakszervezeti mozgalom helyzetének javulása is a kabinet tekintélyén, stabilitásán múlhat. „A szakszervezetek működési szabadságának biztosítása nem annyira a kormánytól függ, mint inkább attól, ura lesz-e a kormány a vidéki közigazgatásnak. Tud-e majd a belügyminiszter érvényt szerezni a kormány rendeleteinek. […] az internálások és rendőri felügyelet alá helyezések gyökeres revíziója, ha komolyan lesz végrehajtva, megnyugvást fog kelteni a munkások körében.” Leszögezi: „a munkásosztály nem kér kiváltságot, viszont nem akarja, hogy másodosztályú állampolgárként kezeljék.” A nemzetgyűlésbe jutásuk esetére konstruktivitást ígér. „Oda fogunk hatni, hogy a meddő közjogi viták helyett a kormány komoly gazdasági és szociális javaslatokat terjesszen elő.” A párt a nemzeti célokat magáénak vallja. „A szociáldemokrata munkásság részt akar és részt fog venni az ország felépítésének munkájában, és hogy ezen elhatározása komoly, azt a legjobban bizonyítja a pártnak a soproni népszavazás alkalmával elfoglalt álláspontja. A kis és nagy antant országaiban a szociáldemokrata párt számottevő tényező, és főleg az angol munkáspárt az, mely rajtunk segíthet. Ez a segítség a közeljövőben a jóvátétel kérdésében igen hasznos lehet és később a külföldi szociáldemokrata pártok támogatására számíthatunk a békeszerződés revíziójánál. Mi ezen nemzetközi összeköttetéseinket fel kívánjuk és fel akarjuk használni az ország érdekében, ennek ellenében nem kívánunk mást, mint egyenlő elbánást, tisztességes megélhetést, szabadságot és tényleges jogrendet.” A Pesti Napló hozzáfűzi: a cikk „bizonyára mindenütt élénk feltűnést fog kelteni.”
A konzervatív kormánnyal való kiegyezés persze nem tetszik a nemzetközi kommunista munkásmozgalomnak. A december 31-i Népszavában már a külföldi támadásokra kell reagálniuk, amelyek kétségbe vonják a magyar szociáldemokrata párt jogát arra, hogy a munkásság nevében nyilatkozzék. Mint vezércikkükben írják: „Az osztrák munkásság lapja, az Arbeiter Zeitung december 28-iki számában hosszan ír a magyar amnesztiáról és a munkássággal történt »megegyezés«-ről. Ebben a cikkben […] megjegyzi: »Ehhez mindenekelőtt meg kell jegyezni azt, hogy e megállapodások a magyarországi szociáldemokrácia jelenlegi vezetőivel ugyan, de nem magával a munkássággal köttettek meg«. Ugyanez a hang és tendencia rí ki az emigráció egyik-másik magyar nyelvű lapjából is. Tehát: éket akarnak verni a magyarországi munkásmozgalomba, éket, amely repesszen akkor és oly időben, amikor a sokat szenvedett magyar szocialista táborban nagyobb szükség van az egységre, mint valaha.” A Népszava hangsúlyozza: „A magyar szocialista munkásság – az a rész, amelyet nem tudott lábáról levenni a minden helyzettel való megalkuvás – ma egységes és tudja, mit kell tennie. Nem vonja kétségbe senkinek a tudását, szocialista képzettségét és hűségét. […] És ezt harag és szemrehányás nélkül azért mondjuk, hogy aki a magyar szocialista munkásság ügyét akarja szolgálni, az ne az ékverésen kezdje, ne azon, hogy a magyar munkásmozgalmat mocskolja a külföld előtt. Mert ha gyöngék is vagyunk idehaza, azért van méregfogunk azokkal szemben, akik alacsony szándékkal belénk akarnak marni.”
A magyar kommunista emigráció helyzete tarthatatlanná válik Ausztriában. Bár már hetekkel ezelőtt is arról szóltak a hírek, hogy több volt népbiztost kiutasítanak a szomszédos országból, ám a jelek szerint ez még nem történt meg. A december 28-i 8 Órai Ujság viszont friss fejleményekről ad számot „A magyar kommunista emigráció vezéreit kiutasították Bécsből” címmel, mivel a korábban feltételezettnél is jelentősebb bűncselekményeket követtek el. „A december 1-i nagy zavargások dolgában a rendőrség erélyes vizsgálatot vezet. Ez a zavargás felnyitotta az osztrák parlamenti pártok szemét, és az összes párt hozzájárulásával hívta fel a kormány a rendőrséget olyan intézkedésekre, amelyek a politikai menekültek bécsi menedékjogának eddigi liberális értelmezésében változást jelentenek. A rendőrség megállapította, hogy az utóbbi két esztendőben történt majdnem valamennyi utcai tüntetésben a menedékjogot élvező kommunisták irányító szerepet játszottak. Eddig ezek ellen a pártok ellenkezése miatt nem járhattak el, most azonban a kormány felhatalmazása alapján szigorú megtorló lépéseket tesznek a külföldi kommunista izgatók ellen. A rendőrség már eddig több, mint ötven kommunistát utasított ki Bécsből, akik között főleg magyar és jugoszláv agitátorok vannak. A kiutasítottak között szerepel Vágó, Landler, Rudas, Lukács, Lengyel, Gábor Andor és mások, de ezeket még nem távolították el Bécsből, mert a kiutasítás ellen fellebbezéssel éltek. A bécsi rendőrség a kiutasított kommunisták névjegyzékét megküldi valamennyi idegen állam bécsi képviseletének, amelyek megtagadják a bolsevikiek útlevelének láttamozását.”
A Magyar Történelmi Társulat közgyűlésén gróf Klebelsberg Kuno belügyminiszter előadása 30-án élénk visszhangot kelt. Különösen azokkal a szavaival vált ki tetszést, amelyekkel a társadalmi szervezettség fontosságára hívja fel a figyelmet. A Budapesti Hírlap tudósítása szerint azt mondja: „Törekvéseinknek minden téren egyik fő hibája a szervezetlenség és a tervszerűtlenség. Általában túl sok magyar ember tartja magát egyéniségnek, amiből aztán jogot merít önkényes célkitűzésre, csapongásra, és rokontörekvésű emberekben inkább versenytársat, sőt ellenséget lát, semmint munkatársat, akivel a közös cél elérésére erőit egyesíteni kellene.” Szerinte annak, hogy „a magyar nemzetnek ma nincs közelismert vezére úgy, mint volt a XIX. században József nádor, Széchenyi, majd Kossuth, aztán Deák – annak nemcsak az az oka, hogy napjainkban ritka az igazán kiemelkedő politikai talentum, hanem kis mértékben az is, hogy a tömegekben túl sok a képzelt egyéniség, aki magáról azt hiszi, hogy a legkomplikáltabb kül- és belpolitikai, közgazdasági és szociális kérdésekben a saját fejével is el tud igazodni és voltaképpen nem szorul vezetésre.”
