Célegyenesbe fordul gróf Bethlen István miniszterelnök munkája, s a lapok arról adnak hírt február 4-én, hogy az Egységes Párt, azaz teljesebb nevén Keresztény-Keresztyén Földmíves-, Kisgazda- és Polgári Párt létrejön. Alakuló banketten köszöntik az új tagokat, ahol elsőként Nagyatádi Szabó István, a kisgazdák emblematikus vezetője szólal fel. A Magyarország tudósítása szerint „visszaemlékezett a régi egyesülésre, amelyet annak idején az intrikusok megbontottak, holott akkor is szívesen voltak együtt az anyapárt tagjai, mert úgy gondolták, hogy össze kell fogni és együtt kell maradni minden magyar erőnek. Annál nagyobb örömmel üdvözlik az egységes párt megszületését, mert létrehozásában a Kisgazdapárt erősen tevékenykedett és meghozott minden áldozatot.” Arról is beszélt: „a született kisgazdák sohasem törekednek osztályuralomra, mert tudják azt, hogy az intelligenciával karöltve kell dolgozniok és Magyarország vezetésének az intelligencia kezében kell maradnia.”
Bethlen István köszöntőjében kitér az új alakulat fogadtatására. „Sokan már meggyanúsítják most is, és bizonyára majd a jövőben is az egyes képviselőket, hogy azért csatlakoztak a kormánypártokhoz, hogy ezzel mandátumukat biztosítsák. Ugyancsak meg fogják gyanúsítani őket azzal, hogy azért egyesültek, hogy biztosítsák a politikai hatalmukat.” A miniszterelnök azonban ezekkel a vádakkal nem törődik, mert nem ez a meggondolás, hanem annak a felismerése hozta őket ide, „amit Nagyatádi Szabó István hangoztatott, hogy a magyar intelligenciának a magyar gazdatársadalommal együtt kell az ország talpra állításán dolgozni.” Azokról is szólt, akik a régi alkotmányban meglévő kiváltságaikra gondolnak. „A régi világnak 1848-ban vége szakadt, a demokratikus fejlődést nem lehet megakasztani. Minél szélesebb rétege vesz részt a magyarságnak a politika intézésében, annál hatalmasabb az erő, amely az ország haladását elősegíti.” Második felszólalásában a kormányfő leszögezi: „Történelmi tény, hogy mindig akkor volt erős a nemzet, amikor a főnemesség és a köznemesség együtt tudott működni. Ma ez a vezető két kategória az intelligenciára és a kisgazdákra oszlik meg. […] Tudjuk, hogy mikor a főnemesek elveszítették fejüket, a kisnemesek mentették meg az országot. Reméljük, hogy a jövőben az intelligencia nem fogja elveszíteni a fejét és együtt fog működni a kisgazdákkal. Ha erre megvan a garancia, akkor bízik az ország jövőjében.” Az Est beszámolója szerint Nagyatádi Szabó István azt is mondja: „A mi pártunk sohasem volt osztálypárt, egymás felekezete után sem érdeklődtünk soha. Remélem, hogy a hazafias munkásság is megtalálja hozzánk a csatlakozás útját.” Bethlen István lelkes éljenzések által megszakított beszédében arra is kitért, hogy történelmi hivatást teljesít a kisgazdapárttal való egyesülés révén. „A magyar történelmi osztályoknak teljesen egybe kell forrniok a kisgazda-társadalommal és meg kell osztani vele a politikai vezetést.” Az Estnek adott interjújában Nagyatádi Szabó István megerősíti: nem új pártról van szó, csupán arról, hogy a kisgazdapárt címe a polgári jelzővel kibővült és ehhez csatlakoztak Bethlen Istvánék, huszonnégy képviselő, amivel elérték a parlamenti abszolút többséget. Hozzáteszi: „A pártban a miniszterelnökkel folytatott eszmecsere folytán azt hiszik, hogy február 16-ra a nemzetgyűlés megszavazza a választójogi törvényt.”
Klebelsberg Kunó belügyminiszter a nemzetgyűlés szakbizottságában fejti ki az új választójogi javaslattal kapcsolatos szempontjait, amit a Budapesti Hírlap közöl február 2-án. „Elméletben két teória áll egymással szemben. Az egyik a választójogot az ember veleszületett jogának, természeti jogának tekinti […] A másik teória abból indul ki, hogy a választójog megadása az állam szervezeti kérdése. Az állam azoknak adja meg a választójogot, akikről joggal feltételezhető, hogy a köz érdekében fognak azzal élni.” A belügyi tárca vezetője a konzervatív szellem erősödését törvényszerűnek látja a forradalmi időket követően. „A világtörténelemben visszafelé elsült forradalmak után mindig konzervatív hullám szokott jönni. Nálunk azt lehet mondani, hogy a két forradalom a szó szoros értelmében elzüllött, mert addig, amíg a korábbi forradalmainkban hatalmas nemzeti gondolat és nemzeti erő, függetlenségi törekvések nyilatkoztak meg, és ennek nagy számmal voltak vértanúi, addig az utolsó forradalmak elzüllöttek és az ellenforradalomnak voltak meg a maga vértanúi. Keserves tapasztalataink után nagyon fontolóra kell venni, mely néprétegeknek vagyunk képesek a szavazati jogot megadni. A statisztikai vizsgálódások, melyeket folytattunk, arra vezettek, hogy kereken százezer ember kerülne ki Magyarország népességének épp azokból az elemeiből, amelyeknek választói joghoz juttatása semmi esetre sem javítaná a választóközönség belső értékét. Éppen ezért a négy elemi mellett foglaltam állást.”
A magyar kommunisták nemkívánatos elemek lettek Jugoszláviában is – írja meg a Magyarország február 2-án. „A baranyai menekült kommunistákat Dél-Szerbiába internálják” című cikkükben beszámolnak róla: „A baranyai menekültek körében nagy izgalmat okozott a belügyminiszter rendelete, amelynek értelmében a politikai menekülteknek el kell hagyniok az országot és csak azok maradhatnak Jugoszláviában, akik Ó-Szerbia belsejében akarnak tartózkodni.” A Károlyi-kormány hadügyminisztereként a honvédelem végletes legyengítéséről és „Soha többé katonát nem akarok látni!” mondásáról hírhedtté vált Linder Béla a menekültek nevében „kihallgatáson jelent meg a belügyminiszternél és kérte a rendelet módosítását.” Ezt azzal indokolja meg, hogy a magyar kormánnyal közvetve már tárgyalások folynak, hogy „az amnesztiarendelet értelmében azok, akik nem követtek el bűncselekményt, rövidesen visszatérhessenek Csonka-Magyarországra és így Jugoszlávia nemsokára nagyszámú menekülttől szabadul meg.” A belügyminiszter ezután új rendelettervezetet dolgoz ki, „amelynek értelmében mindazok, akik nem kommunisták, tehát politikailag megbízhatók, további intézkedésig abban a városban maradhatnak, ahol megélhetésük biztosítva van. A politikailag kevésbé megbízható elemeket, vagyis a kommunistákat pedig Ó-Szerbia déli részébe internálják.”
Közben az oroszországi magyar hadifoglyokkal történő zsarolás hatására megkötött csereegyezmény alapján a Szovjetunióba magyar kommunisták újabb csoportja távozik. „Újabb kommunista szállítmányt visznek Oroszországba” – közli a 8 Órai Ujság február 4-én. „Eddig már két nagyobb szállítmányt indítottak Rigába. Ezekben a szállítmányokban azonban nem szerepelt egy olyan kommunista sem, akinek itt a proletárdiktatúra alatt nagyobb szerepe lett volna. Ebben a legújabb szállítmányban […] már van több ösmert nevű kommunista, akiknek itt a vörös uralom alatt nagy szerepük volt. Mint értesülünk, ebben a szállítmányban vannak Magyar Lajos, Róbert Oszkár újságírók, Landler Ernő és Czóbel Ernő népbiztos-helyettesek.” Mint írják, a kiszállítandó foglyokat az ország valamennyi börtönéből gyűjtik össze a fővárosi toloncházba. „Magyar Lajost és Róbert Oszkárt a szegedi csillagbörtönből szállítják fel Budapestre, ahol 10 éves börtönbüntetésüket töltik. Landlert és Czóbelt is valamelyik vidéki fegyházból szállítják fel a fővárosba.” Kiderül: az újabb kommunista transzport ötven főből áll.
