Fukuyama tehát egy leszerepelt elemző, aki hiteltelenné vált; akinek a további mondásait legalábbis „cum grano salis” (csipetnyi sóval) kell(ene) kezelni.
Legalábbis egy olyan világban, amely nem egy következmények nélküli világ.
De ez a világ az: ha az ember ugyan leszerepel a legfontosabb tézisével, ám baloldali, „progresszív”, liberális, s a globalista hálózat szerves, jól fizetett, futtatott tagja, akkor, mintha mi sem történt volna, továbbra is mint orákulumot hívják meg a különböző stúdiókba, készítenek vele interjúkat és a vállukon hordozzák a közvélemény – mondjuk így – formálói.
Oda se neki, hogy nem értette meg, sőt félreértette a történelmet. Amit helyette Samuel Huntington értett meg, felismerve, hogy a történelemnek gyakorlatilag nincs vége, a történelem: folyamat, végeláthatatlan, hömpölygő folyamat.
Mondjuk ki: Fukuyama nem azért sztárfilozófus, mert nagyon bölcs meglátásai vannak, hanem azért, mert a fősodor kitüntetett tagja.
Ez ilyen egyszerű.
Mi viszont ne vegyük komolyan Fukuyamát, amikor újra és újra belerúg Orbán Viktorba.
Ugyanis nem Orbánnak vannak problémái a saját rendszerével. Hanem Fukuyamának gyűlt meg a baja a történelemmel.
