Nagyon meglepődnének, ha azt állítanám, hogy a világ vezető politikusait, tudósait, vállalatvezetőit, bankárait, médiamoguljait, közvéleményformáló gurujait stb. tömörítő Bilderberg-csoportban is hasonló célok fogalmazódnak meg immáron hosszú évek óta, mint a WEF-ben, és más összefüggésekben az ENSZ egyik szervezetében, a Gebrejesus nevű, volt kommunista politikus által irányított WHO-ban?
Nem, szerintem nem lepődnének meg.
Állítsuk össze tehát gyorsan azt a listát, mely globális szervezetek dolgoznak a világ nemzetközivé tételén.
1920-ban alakult a Londoni Királyi Külügyi Intézet, másik nevén a Chatham House, melynek 75. születésnapi ünnepségén még a királynő is megjelent. Testvérintézménye az 1921-ben alakult New York-i Külkapcsolatok Tanácsa, amely kiadja a Foreign Affairs nevű, óriási befolyású folyóiratot. 1945-ben jött létre az ENSZ, ennek szakosított szervezeteként a WHO 1948-ban. 1954-ben szervezték meg az első Bilderberg-találkozót a hollandiai Bilderberg Hotelben (innen a név), 1971-ben alakította meg a Henry Kissinger-tanítvány, a német Klaus Schwab a Világgazdasági Fórumot. Említésre méltó még az 1973-ban alakult Tripartit Bizottság, amelyben meghatározó szerepet játszott Zbigniew Brzezinski volt nemzetbiztonsági főtanácsadó.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!