Sólyomnak az volt az álláspontja, hogy a Kádár-rendszer már sok mindent megengedett az embereknek, utazhattak, szabadon beszélhettek (szerinte). Ezért 1990 után már nem volt más hátra, mint ezeket az engedélyeket „jogiasítani\". (Lásd: Sólyom László: „Hagyni kell történni a sorsot”. Századvég, 2003/4. 133–171. old.)
Döbbenetes álláspont ez. Vajon ma is így gondolja Sólyom? Vajon egy olyan rendszer, amelyben nem lehetett pártot, politikai szervezetet alapítani, ahol egészen 1990 elejéig működtek a titkosszolgálatok, beszerveztek és zsaroltak embereket, megfigyelték az ellenzéki mozgásokat, ahol nem volt valóságos jogvédelem, pártatlan bíráskodás, ahol az emberi jogok nem vagy csak korlátozottan érvényesültek – szóval az már „majdnem demokrácia”?
Tény, hogy Sólyom ezen „szemléletmódjának” volt a következménye, hogy az igazságtételt kidolgozó Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvényjavaslatot 1991-ben visszadobta az Ab, illetve sok más, lusztrációval és kárpótlással kapcsolatos egyéb törvényjavaslat vagy elfogadott törvény is erre a sorsra jutott.
Sólyom Lászlót történelmi felelősség terheli az igazságtétel, az elszámoltatás, a posztkommunista elit leváltásának elmaradásáért.
Most pedig Sólyom óva int az alkotmányos szellemiség hanyatlásától. Ez érdekes.
Márpedig ha az alkotmányosságot az Ab diktatúrát felmentő, a rendszerváltást „elkenő” szellemisége képviseli, akkor az jobb, ha igen gyors hanyatlásnak indul. Azért, hogy végre ne posztkádári, hanem rendszerváltó és demokratikus alkotmányos kultúra alakuljon ki.
Már így is elvesztegettünk 23 évet, ami miatt a fiatalok már sokszor nem is értik, mit is kell pótlólagosan megvalósítanunk.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!