És megjöttek a szokásos kedélyborzoló megállapítások is Magyarországról. Ezek szerint a magyar kormány elvárásai megalapozatlanok a bűvös 3 százalék alatti hiánycéllal kapcsolatban: az EB szerint a magyar bruttó termékhez (GDP) viszonyított államháztartási hiány a tavalyi 2,4 százalék után 2013-ban és 2014-ben is 3,4 százalék lesz. Punktum.
Mindez egyébként azért is érdekes, mert a szervezet novemberben még 2,9 százalékos hiányt prognosztizált 2013-ra. Vajon mi történt az elmúlt két-három hónapban, ami ennyire megrendítette az EB hitét bennünk – mondhatnánk, ismét? Hiszen ráadásul a jelentéstevő arról is beszélt, hogy ugyan a magyar kormány néhány, további egyenlegjavító tervezetét még nem vették figyelembe, ám ebből az is következik, hogy néhányat igen.
Ha így haladunk, s az EB a nemzetgazdasági minisztérium többi költségcsökkentő vagy bevételnövelő terveivel is megismerkedik, talán még 4 százalék fölé tornásszák az ez évi kilátásainkat.
Hol itt a logika, kedves Olli Rehn (majdnem azt írtam, hogy Olli Rém, szörnyű!) gazdasági és pénzügyi biztos úr? Biztos, hogy pénzügyi – mármint az előrejelzés mögöttes érvrendszere? Ha nem, az bizony rémes lenne! Pardon, rehnes!
De nem akarom mindezt elszójátékoskodni, mert annál sokkal súlyosabb dologról van szó.
Arról mégpedig, hogy most már feketén-fehéren kiderült: nem a szigorú gazdasági, költségvetési, pénzügyi mutatók határozzák meg azt, hogy milyen előrejelzést ad rólunk, Magyarországról az Európai Bizottság. Hiszen az adatok és a számok azt bizonyítják, hogy az országnak minden esélye megvan arra, hogy teljesítse a három százalék alatti hiánycélt. Mint ahogyan tette azt tavaly és tavalyelőtt is, kétszer egymás után, az unió minden negatív előrejelzése ellenére.
Egészen másról van szó: a bizalomról, illetve annak hiányáról. Az EB és szervezete egyszerűen nem hiszi el a magyar kormánynak, hogy teljesíteni tudja vállalásait, amelyekhez ráadásul jól kiszámolható eszközöket rendel hozzá. Ott vannak az EB vezetőinek orra előtt a takarékossági intézkedések számadatai, ők azonban azt mondják: nem, nem, mi nem hisszük el, hogy ezek teljesülnek. Nem és nem! Miért is hinnénk el, hiszen két éven keresztül minden tervét teljesítette az ország, akkor mi most miért is hihetnénk, hogy ezúttal is sikerülni fog? Ugye, milyen marha logikus az EB? Gratulálok hozzá, brüsszeli urak!
Az EB tehát nem hisz az Orbán-kormánynak, amelyik hatalomra lépése óta folyamatosan 3 százalék alatt teljesít. Kinek is hitt az EB? Természetesen Gyurcsány Ferencnek és kormányának, akik 2004-től minden évben ígérgettek, aztán minden évben 3 százalék feletti hiányt „hoztak össze”, 2006-ban csaknem mínusz 10 százalékot „teljesítettek”. Ők tényleg bizonyítottak, nos, ők méltók a bizalomra! A tények ennyit számítanak, uraim?
Ráadásul utólag az is kiderült, hogy 2006-ban a szocialista kormány a konvergenciajelentésében még át is verte az EB-t. Almuniának és társainak a bizalma azonban töretlen maradt.
Puzsér Róbert stílusában azt is kérdezhetném – persze nem kérdezem, mert nem ez a stílusom –, hogy mi ez a suttyóság, uraim?
Egyébként az Európai Bizottság és az IMF kéz a kézben jár. Hiszen a valutaalap tavaly ősszel igazából még világosabban írt jelentést Magyarországról. Leszögezték, hogy egyszerűen nem bíznak az ország fejlődési esélyeiben, ezért nem kaphatunk elővigyázatossági hitelkeretet, csak készenlétit. Ezzel szemben például a minden szempontból korrupciómentes és kábítószertelenített, erkölcsileg makulátlan Kolumbia, valamint Mexikó és Lengyelország megkaphatta az elővigyázatossági keretet.
A helyzet világos tehát: amelyik kormány szimpatikus az EB-nek és az IMF-nek, az pozitív előrejelzést kap, hitelkeretet kap és mindent megengedhet magának, aki nem szimpatikus, az előtt sötét jövő áll. S miért is áll sötét jövő előtt? Mert ezt jósolja az EB és az IMF, s mivel nagyhatalmú intézményekről van szó, a jóslatukat „valóra is váltják”, például úgy, hogy végül mégsem szüntetik meg a túlzottdeficit-eljárást velünk szemben – éppen az ő, tényeket figyelembe nem vevő jóslatuk miatt. Ördögi kör, a 22-es csapdája.
Ráadásul már azt sem engedik, hogy bánatunkban pálinkát főzzünk otthon jövedéki adómentesen – évente 50 litert –, mint ahogyan velünk szemben megteheti Németország, Ausztria, Portugália, Szlovénia.
Mi bizonyára nem helyesen isszuk a pálinkát, egyáltalán, a kupicát is jobboldali, nemzeti, sőt autokrata-fasiszta (esetleg náci) módon ragadjuk meg.
Pálinkás jó reggelt, Európa!
