A németek nem Hitlerrel kezdődtek és nem is Hitlerrel végződnek. A németeknek 1933 előtt is volt történelmük és 1945 után is van történelmük.
A németek pontosan tudták és elfogadták, hogy a nácizmus után bűnhődniük kellett. Megtették, amit elvárt tőlük a világ.
De közben és most is: egyek maradtak. Azt mondják és azt állítják magukról, hogy ők neoliberálisok, s valóban, a felszínen nemcsak a szocdemek és a zöldek, hanem a kereszténydemokraták is gyakran liberális „szövegeket” nyomnak – például az EU-ban is (sajnos gyakran a mi kárunkra).
Ám közben – a liberalizmus narrációja mögött – a legkeményebben érvényesítik a nemzetállami érdekeiket gazdaságban, politikában, kereskedelemben, kultúrában, sportban, mindenben. Igen, liberálisok – is. De totálisan nemzetiek. Egyek. „Wir sind eins.”
És ez természetes számukra. Nem kell a nemzeti összetartozásukat megmagyarázni. Nem kell népi-urbánus vitákat folytatniuk. Nem kell zsidó-magyar, zsidó-keresztény konfliktusokat kezelniük. Nem beszélnek arról, hogy miért németek, kik a németek, kik a hazafiak. Nem beszélnek és MAGYARáznak a nemzeti identitásról, hanem az bennük van. Egyek vele.
És ezért képesek együttműködni. Mert egy németnek természetes, hogy a másik németet meghallgatja, bólogat, és hozzátesz valamit. Bővítik, tágítják egymás tudását, kiegészítik azt. A németek a tudományos tanulmányokat úgy hívják: Beitrag – azaz, magyarul: hozzájárulás. Ők a meglévő közös tudásukat őrzik, hozzátesznek, s ha egyikük hozzátesz, azt hozzájárulásnak nevezik, és a közös tudásuk részévé teszik.
Megfigyeltem a beszédmódjukat: ha az egyik kifejt valamit, a másik figyelmesen hallgatja, majd így válaszol: neked ebben és ebben igazad van, de ebben és ebben nem.
És mi is van nálunk, felebarátaim?
Nézzük meg a kommentrovatainkat, nem kell más. Brutálisan, csírájában, gyilkos módon csesszük (mondhatnám más szóval is, ami itt kifejezőbb lenne) le egymást. Azonnal, kíméletlen, kegyetlenül és szadista módon. Nálunk nem „hozzájárulás” (a közös tudáshoz) az, amit a honfitársunk mond, hanem valami, aminek az írmagját is ki kell irtani. Tízmillió (már annyi se) Nagy Arc országa vagyunk. Hova jutottunk?
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!