A bukott baloldal

Amint az várható volt, Ludas Matyi ebben az évben háromszor verte el Döbrögit.

Ez tehát a nyilvánvaló és szembetűnő magyarázat a bal-balliberális oldal teljes bukására, ám végre vegyük észre a másik, legalább olyan fontos magyarázatot is: ez nem más, mint a jobboldali pártszövetségnek, jelesül a harmadik Orbán-kormánynak az első néhány hónapos jó teljesítménye. Az Orbán-kormány, illetve a Fidesz–KDNP töretlen népszerűsége elsősorban annak köszönhető, hogy választási ígéreteit betartva, folytatta a neoliberalizmussal véglegesen szakító, „néppárti” – de nem populista! – kormánypolitikáját; ígéreteihez híven folytatta a rezsicsökkentést, határozott lépéseket tett a mintegy másfél millió családot érintő devizahitelesek megmentése érdekekében, folytatta a pedagógus béremelést, a reprivatizációt, a nemzeti érdekek határozott védelmét a külpolitikai viszonyainkban, a nemzetközi közvélemény előtt.

Ez a kiszámíthatóság valódi tartalommal töltötte meg a „Folytatjuk!” jelszót, s hitelesítette az emberek szemében az Orbán-kormányzatot. A kormányzóképesség az egyik legfontosabb szempont a pártok versenyében, s jól látható, hogy az emberek döntő többsége jelenleg egyedül a Fidesz–KDNP-t látja kormányzóképes politikai erőnek. A baloldal ezt a képességét látványosan elveszítette, a Jobbik pedig még nem „puhult meg” annyira, másfelől szakmailag még nem vált annyira hitelessé, hogy a többség rájuk bízza az ország, vagy az önkormányzatok irányítását.

A baloldal bukásának e két oka mellett azonban még van egy harmadik is.

A Népszabadság az április 6-ai választások másnapján leírta, hogy a kormányt váltani akaró szövetség egyik tagjának vezetője így sóhajtott fel hétfőn hajnalban, már kamerákon kívül: „semmit sem értettünk meg Magyarországból.”

Nos igen, ez a lényeg, a vastag betűs lényeg: a balliberálisok csak nemeket tudtak és tudnak mondani (jobboldali diktatúra és antiszemitizmus dúl az országban, segítség!), s csatolt szervezeteikkel az unióba és a tengeren túlra rohangálnak feljelenteni az országot. Igenjeik – átgondolt program, jövőkép, vízió Magyarországról – nincsenek.

Vagyis: nincs mondandójuk Magyarország állampolgárai számára. Most már jó lenne észrevenni, hogy valójában ők azok – s nem a jobboldal! –, akik semmit nem értettek meg az általuk ájultan tisztelt és imádott Nyugatból, a demokráciából.

Sportosan szólva tehát: csere van!