Ez most komoly, Brüsszel?

A szándék számít, ami az EB jelentése mögött meghúzódik. Ez pedig nem más, mint hogy az Európai Bizottság meg akarja büntetni Magyarországot.

Az EB már június végi jelentésében meglebegtette ennek a lehetőségét, s ezt a napokban megismételték. Azt hiszem, már-már fölösleges az Európai Bizottság „aggodalmait” gazdasági adatokkal, mutatókkal cáfolni, amelyek egyébként valóban, feketén-fehéren azt igazolják, hogy az ország kezd kikecmeregni a válságból és elindult a gazdasági fejlődés.

Azért fölösleges a számadatok segítségével vitába bocsátkoznunk – amelyet reális körülmények között csak megnyerhetnénk –, mert ebben az esetben ez itt és most nem számít semmit. A szándék számít, ami az EB jelentése mögött meghúzódik. Ez pedig nem más, mint hogy az Európai Bizottság meg akarja büntetni Magyarországot. Ha rászolgált erre, ha nem. Márpedig ha az EB büntetni akar bennünket, akkor büntetni is fog; hiszen az államadósságunkat nem tudjuk fél-egy év alatt 80 körüliről 60 százalék alá szállítani, mert erre – legjobb tudomásom szerint – még soha senki nem volt képes.

Mit számít az, hogy a tények brutális módon cáfolják az EB bizottságának lesújtó mondatait? Mit számít az, hogy a 28 EU-tagállam közül kilencben a magyarnál magasabb, öt országban pedig hasonló az adósságszint, tehát a középmezőnyben vagyunk? Mit számít az, hogy az uniós országok átlagos adósságszintje jóval magasabb a magyar szintnél, jelesül 87,1 százalék, sőt az eurózóna 92,6 százalékos átlagadóssággal rendelkezik?

Arról már ne is beszéljünk, hogy brüsszeli előrejelzések szerint az államadósság 2015-re az EU átlagában eléri a 90 százalékot, az eurózónában pedig a 96 százalékot. Ezzel szemben Magyarország azon kevés tagállamok közé tartozik, amelyik tartani tudja a 80 százalék körül ingadozó, de most az alatti adósságszintjét. Csak egy példa erre: Németország adósságszintje hazánkéhoz hasonlóan 78,4 százalék, míg Nagy-Britanniáé 90,6, Franciaországé pedig 93,5 (!) százalék.

És mégis, ismét mi jövünk szóba.

Ennek oka pedig a „megmásíthatatlannak” látszó döntés az Európai Bizottság részéről, mely talán Cato római államférfi unos-untalan ismételt mondásával vethető össze: „Ceterum censeo, Carthaginem esse delendam”, vagyis: változatlanul az a véleményem, hogy Karthágót el kell pusztítani. Az EB pedig azt mondja: változatlanul az a véleményünk, hogy Magyarországot túlzottdeficit-eljárás alá kell vonnunk (Sajnos Karthágó sorsát ismerjük.)

Itt tartunk, s már 2010 óta jól tudjuk, miért: Magyarország letért a világot még mindig uraló neoliberális gazdaságpolitika útjáról, melynek lényegét a legerősebb piaci szereplők – multik, bankok, globális pénzügyi csoportok – pozícióinak erősítésében, illetve ezzel párhuzamosan a nemzetállamok és a lakosságok erejének gyengítésében találhatjuk meg. Magyarország radikálisan átalakította a közteherviselés szerkezetét, s 2010 óta a terhek jelentős részét éppen a legerősebb piaci szereplők vállára rakja – teljességgel indokoltan. És ami a legmegdöbbentőbb az EU és a világ gazdasági-pénzügyi elitje számára, hogy működik a dolog

A világ vezető gazdasági-pénzügyi körei természetesen bosszúsak, félnek a példa ragadós jellegétől, ezért – az Európai Uniót (is) felhasználva – megpróbálják Magyarország gazdasági pozícióit meggyengíteni.

Vagyis: ceterum censeo, Magyarországot gyengíteni kell, amíg meg nem törik, és visszatér a neoliberális „anyaméhbe” (ahol az erősek erősebbek lesznek, a gyengék pedig végül elpusztulnak).

És a tények? Ó, azok a fránya tények. Hogy Magyarország adatai valójában nagyon jók és fejlődést mutatnak? Az unió elitje, úgy tűnik, olvasta a német klasszikus filozófusokat, köztük Fichtét is, akinek, akárcsak Kantnak, komoly dilemmát jelentett a szándék és a valóság ellentmondásos viszonya. Fichte azonban megadja az uniós elitnek a megoldást: ha a tények ellentmondanak a szándéknak, hát abban az esetben: „umso schlimmer für die Tatsachen”, vagyis: annál rosszabb a tényeknek

Lássuk be: az utóbbi hónapokban úgy tűnt, az EB kicsit alábbhagy a hazánk elleni támadásokkal. Azt gondolhattuk, hogy az Orbán-kormány újabb, szenzációsnak is mondható kétharmados győzelme, majd az EP- és az önkormányzati választásokon aratott megismételt sikere legalább arról meggyőzték az EU elitjét, hogy ha a magyar nép elsöprő többsége elfogadja, sőt támogatja az orbáni anti-neoliberális utat, akkor ők – mint igaz demokraták – meghajolnak a nép, az istenadta nép akarata előtt

Hát nem. A választási eredmények, a népakarat, a gazdasági mutatók javulása pusztán csak tények. Jelentéktelen, érdektelen, ostoba tények, igaz, ők írták elő őket, de sebaj. Nem a tények a fontosak: hanem a szándék. Ami végleges és megmásíthatatlan: Magyarországot meg kell büntetni!

Ha egy tanár büntetést akar kiszabni egy általa utált diákra, meg fogja találni az indokot is hozzá. Ha egy kapcsolatot meg akarunk szakítani, meg fogjuk találni az érveket hozzá. A tények viszonylagosak e földön; a szándék az objektív, a szándék a tény.

Éppen ezért – a „magyar ügy” forrón tartása okán – ma és holnap a szokásos demokráciatémákban is terítéken leszünk az unió fórumain.

Európai barátaink elhatározták: embert faragnak belőlünk, pusztuljon bár az ország