A világ varázstalanítása – se Moszkva, se Amerika

Se harmonikus állapot, se fejlődés, még mennyország sincs, csak változás van.

A nemzetközi kapitalizmus a 21. századra nemhogy kiegyenlített viszonyokhoz, paradicsomi állapotokhoz, hanem elképesztő mértékű jövedelmi egyenlőtlenségekhez és a javak egy nagyon szűk elitréteg kezében való koncentrálódásához vezetett. A „láthatatlan kéz” megvalósult, de fordítva: háttérből irányító pénzügyi és hatalmi körök tartják fenn a legkevésbé sem kiegyensúlyozott és nem ideális gazdasági állapotokat, beavatkoznak az állami döntéshozatalba, formálissá és üressé teszik a nemzeti demokráciák intézményeit.

Ám éppen a kapitalizmussal szemben jött létre a kommunizmus eszméje, mely azt ígérte, hogy a munkásság vezetésével létrehozza az egyenlőséget és a testvériséget, az ideális társadalmat, ahol – a piacgazdasággal szemben – mindenki képességei és szükségletei szerint él, megszűnik a kizsákmányolás, a nyomor és a kiszolgáltatottság.

A Nyugat, amelyik az első világháború során és után csalódott a kapitalizmusban és a parlamenti demokráciában – hiszen egyik sem hozta el a földi megváltást, ellenkezőleg, inkább a földi poklot –, a szovjetunióbeli „kommunizmus” felé fordult. „Láttam a jövőt, és működik” – jelentette ki Lincoln Steffens amerikai újságíró, miután fogadták őt a bolsevik „paradicsomban”. A nyugati baloldali értelmiség a kapitalizmust igazságtalannak, a demokráciát manipulálhatónak és korruptnak látta; kellett valami, amibe ideák iránti vágyuk megkapaszkodhatott. Hinni akartak, és hittek is a Szovjetunióban, a bolsevik kommunizmus kísérletében.

Az igazi kiábrándulásokat az utóbbi évtizedek hozták el a nyugatiak számára. A hetvenes években Párizsban megjelent Szolzsenyicin Gulag-szigetcsoport című műve, ami után nehéz volt tovább hinni a szovjet modellben. (A tömeges és folyamatos népirtás kegyetlen tényeivel kénytelenek voltak szembenézni.) Maradt viszont egyvalami: a liberális alapjogokban, az emberi szabadságjogokban való hit, s ennek ideális „hordozója”, az Egyesült Államok mint a földi paradicsom fennmaradásának utolsó mentsvára.

Vagyis ha már a piacgazdaság nem igazságos, sőt, ha már a kollektív boldogságot hirdető kommunizmus-szocializmus erőszakba torkollt és 1989–1990-re végül össze is omlott, akkor még mindig megmaradt a remény az egyéni szabadságban, s a szabadság őshazájában, Amerikában.

Mi, kommunizmusból szabadult közép- és kelet-európaiak néhány évig még hittünk a piacgazdaságban, ami elhozza a földi jólétet számunkra, de 25 év elég volt ahhoz, hogy lássuk, az egyenlőtlenségeket és centrum–periféria viszonyokat fenntartó láthatatlan kéz nagyon is működik. Mégis, nyugat-európaiak és közép-, illetve kelet-európaiak még együttesen hittük, hogy a szabadságjogok és Amerika az, aminek gondoljuk.

Ám 2014. december elején az USA szenátusának hírszerzési bizottsága nyilvánosságra hozta a CIA által alkalmazott kihallgatási módszereket, amelyek napnál világosabbá tették: a szabadság őshazájában porig alázzák-alázták az emberi jogokat.

A kiábrándulás évszázada a 21. század.

Nos, akkor, uraim, jelentem, nem történt más, mint hogy felnőttünk. A történelmi gyermekkornak vége. Hogy is mondta Szent Pál? „Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint a gyermek, úgy éreztem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat.”

Ha nehéz is lesz – megérte.