Az ortodoxokat perelheti egy magyar cég

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az egyház több magyarországi templom felújítására is pénzt kapott, de egyelőre sehogyan sem állnak a munkálatokkal.

Hava Nikita
2017. 06. 19. 8:01

A biztos pénzügyi háttér ellenére forrásaink szerint még egyik épület felújítása sem kezdődött meg, de még csak látványtervek sem készültek. Pedig nem ártana hozzákezdeni a munkához, mert – túl azon, hogy a magyar állam átutalta az egyháznak a pénzt – neves személyiségek várnak a munkák befejezésére. Soltész Miklós államtitkár januári, oroszországi látogatása során például magát Kirill moszkvai pátriárkát hívta meg a Nagyboldogasszony-székesegyház majdani átadójára. Kerestük az egyházat telefonon, hogy megtudjuk: pontosan mikor adják át a felújított templomot, de Szvjatoszlav Bulah atya nem tudta megmondani, mint ahogyan azt sem, hogy mikor kezdődnek el a felújítási munkák. Levélben is feltettünk több kérdést, látványterveket szerettünk volna megtekinteni, és a többi beruházás felől is érdeklődtünk, de nem válaszoltak megkeresésünkre. Hívásunkkor megismételtük a levélben feltett kérdéseinket, de csak annyit mondtak, hogy a levelünket Moszkvába továbbították.

Az egyház részéről tapasztalt elzárkózás után megkerestük a miskolci és a tokaji templom rekonstrukciójának kidolgozásával megbízott építészt, aki korábban több templom felújítását is megtervezte. Annyit közölt, hogy az orosz ortodox egyházzal való szerződése tavaly nyár óta a „levegőben lóg”, még nem sikerült megállapodniuk. Ő eddig a saját pénzét és idejét áldozta az eddigi tervek kidolgozásába. Hozzátette azt is, hogy a tokaji ortodox templom kivitelezése azért is késik, mert az hivatalosan az önkormányzat, és nem az egyház tulajdona. A többiről nem tud nyilatkozni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.