A légzsákokat gyártó japán Takata hétfőn csődvédelmet kérhet Japánban és az Egyesült Államokban – értesült az AP hírügynökség. Információik szerint a vállalat eszközeit a Key Safety Systems nevű cég veheti meg 1,6 milliárd dollárért, és várhatóan folytatják a biztonsági övek, légzsákok és más autóbiztonsági eszközök gyártását.
A Takata csődjét az okozta, hogy korábban olyan légzsákokat gyártott, amelyek működés közben felrobbantak és fémrepeszeket röpítettek az utasok arcába. A selejtes termék legalább 16 halálesetért és 180 sérülésért felelős, de a légzsákok okozták a világ legnagyobb nagyságú autó-visszahívását is. A magyar utakra is került a veszélyes darabokból, itthon több mint 15 ezer Toyotát hívtak vissza. Ráadásul a cég három korábbi japán vezetője ellen büntetőeljárás indult; őket azzal gyanúsítják, hogy 2000 óta tudták, de eltitkolták a légzsákdeflátor hibáját.
A Takatának összesen 1 milliárd dolláros kártérítést kell fizetnie, de nem biztos, hogy ez elég lesz. A cég ügyvédei februárban elismerték, hogy a vállalatot el kell adni, hogy finanszírozni tudják a rendkívüli kiadásokat. Az autógyártók például 850 millió dollárt kapnak a visszahívási költségek megtérítésére, míg a kormánynak fizetendő bírság 25 millió dollárt tesz ki. A Takata az áldozatok alapjába eddig 125 millió dollárt fizetett.
A vállalat egyébként a magyar kormány stratégiai partnere, 2014-ben ugyanis megkezdte működését a miskolci gyáruk, amelyet a hazai büdzsé 68 millió euróval támogatott. A kormány egyebek mellett akkor azt vállalta, hogy támogatja a cég magyarországi beruházásait, és elősegíti a hazánkban gyártott termékek exportját. Azt egyelőre nem tudni, hogy végül miként valósult meg a Takata magyar állami támogatása, ahogyan azt sem, hogy mi lesz a mintegy 1400 ott dolgozó sorsa. Korábban elértük viszont Kriza Ákost (Fidesz), Miskolc polgármesterét. A helyzetre való tekintettel a városatya is szűkszavúan válaszolt. Elmondta, olvasták a napokban megjelent híreket, munkatársai ezért egyeztetést kezdeményeztek a Takatával. – A cég helyzete jelenleg stabil – szögezte le a polgármester.