– Jelentősen megnőtt a vállalatok innováció iránti érdeklődése és tevékenysége 2020-ban – jelentette ki Pakucs János, a harmincéves Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke lapunknak annak kapcsán, hogy tegnap kihirdették a Magyar Innovációs Nagydíj és további hét kategória kitüntetettjeit. A kijelentést alátámasztja az is, hogy idén a tavalyinál több mint kétszerannyian, 69-en nyújtották be pályázatukat.
Pakucs János hangsúlyozta:
nem tekinthető innovációnak az eredményes kutatás-fejlesztés vagy szabadalom mindaddig, amíg a termék vagy szolgáltatás nem bizonyított a piacon és segítette a vállalatot a gazdasági eredményének növekedéséhez.
– A magyar gazdaság tehát akkor növekszik, ha sok innovációs teljesítmény eredményez minél több új bevételt új szolgáltatás, termék bevezetését követően – magyarázta az elnök, majd rátért a hazai innovációs ökoszisztéma utóbbi években tapasztalható fejlődésének okaira is.
– Megnövekedett a kutatás-fejlesztési ráfordítások mértéke a vállalatok és az állam oldalán egyaránt, ahogyan a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalnál (NKFIH) rendelkezésre álló források összege is, amelyet pályázatok keretében oszt ki a vállalatoknak.
Fontos tényező továbbá a korábban az OECD által is kritizált, decentralizált koordinációs rendszer megszüntetése azáltal, hogy három évvel ezelőtt létrejött az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Ezt követően abbamaradtak az átláthatatlan, esetenként egymással ellentétes finanszírozások, és egységes, áttekinthető rendszer jött létre,
amelyben a teljes magyar KFI-ökoszisztéma immár kormányszintű szervezethez tartozik. Emiatt pedig hatékonyabb, eredményesebb forrásfelhasználás alakult ki – részletezte Pakucs János. Szólt arról is, hogy az elmúlt évben szoros együttműködés alakult ki az NKFIH és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala között, hiszen a cél közös: a pályázatokban kifizetett összegekből nagyon sok találmánynak kell születnie, amelyeket minél gyorsabban érdemes szabadalmaztatni.

Fotó: Katona Vanda / Magyar Nemzet
Arról, hogy mit jelent a díjazottaknak az elismerés, a megméretés alapítója elmondta, hogy az embléma védjegyként jeleníthető meg a termékeken, ezért óriási marketingértékkel bír. A szervezet tapasztalatai és számításai szerint
a díjazottak a következő évben negyven-ötven százalékkal növelik a piaci tevékenységüket.
Pakucs János kiemelte a startup kategória díjazottjait: két fiatal hölgy nyerte egy női intimtermékre 2019-ben alapított vállalkozással, ami a következő évben már százmillió forintot meghaladó bevételt könyvelhetett el. – Ez kiválóan példázza azt, hogyan érhető el kimagasló gazdasági eredmény egy piacképes termékkel – jelezte az elnök.