így a két energiahordozó esetében éves szinten kétmillió forintnál is több marad egy átlagos háztartásnál, vagyis ennyit spórolnak.
Hortay szerint az is fontos, hogy az új rendelet az átlagfogyasztás fölötti energiamennyiségre vonatkozó tarifákat maximalizálta. Ennek köszönhetően kiszámíthatóbbak lesznek a költségek, bárki egyszerűen ki tudja számolni, hogy mennyi lesz a rezsiszámlája, ennek köszönhetően tud tervezni is.
Az átlagfogyasztás fölötti árak tehát jóval kedvezőbbek, mint a piaci árak
– húzta alá a szakértő. Ennek alapján kijelenthető, hogy a magyarokat továbbra is védi a rezsicsökkentés, ráadásul hazánk már évek óta a legolcsóbb EU-tagállam mind az áram, mind a gáz tekintetében.
A szakértő arra is emlékeztetett, hogy múlt héten egy hétpontos csomagot fogadott el a kormány, amely két fő célt szolgál. Az egyik, hogy hatékonyabban legyünk képesek kihasználni a belső energiatermelési kapacitásokat, ezért megnyitják a Mátrai Erőmű két új blokkját. Növekedni fog a hazai földgázkitermelés, és megkezdődnek a meglévő paksi blokkok üzemidő-hosszabbításához szükséges munkálatok. Az intézkedéscsomag a külső erőforrásokból történő minél szélesebb körű beszerzést is célozza. Felhatalmazza a külügyminisztert, hogy újabb gázmennyiséget szerezzen be a nemzetközi piacokról, emellett pedig exportkorlátozásokat vezet be az energiahordozókra és a tűzifára – sorolta Hortay Olivér.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Dunántúli Napló/Löffler Péter)





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!