– A második világháborúban a Szovjetunió hathatós segítségével sikerült legyőzni Németországot. Ezt követően, 1946-ban mondta el Winston Churchill brit politikus a híres fultoni beszédét, amelyben lényegében a Szovjetuniót ismét kikiáltotta ellenségnek –emlékeztetett a szakértő. Szép lassan kialakult a szankciós politika, amely egyre több területet ölelt fel, így a többi között nyugati technológiai termékeket zártak el a Szovjetunió elől. Egész intézményrendszere alakult ki az embargós intézkedéseknek, amelyeket szigorúan ellenőriztek. Más kérdés, hogy Európa akkor nem tiltotta meg a nyersanyagok behozatalát, mert azokra szüksége volt.
– A szankciókat többen igyekeztek kijátszani, nem is sikertelenül. Kialakult egy rendszer, amely közvetítők segítségével működött. Még az úgynevezett atomtitkok is kikerültek a Szovjetunióba, emiatt végezték ki a Rosenberg házaspárt. A szovjetek nem maradtak technika nélkül, gondoljunk csak a Szputnyik-programra, melynek részeként elsőként juttattak műholdat a világűrbe – sorolta a példákat Boros Imre.
Tévedés azt hinni, hogy a Szovjetunió felbomlását önmagukban a szankciók idézték elő.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!