Augusztushoz képest az élelmiszerek ára átlagosan 0,2 százalékkal mérséklődött, ezen belül a liszt 3,4, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 3,0, a cukor és a száraztészta 2,6-2,6, a tojás 2,0, a margarin 1,8, a tejtermékek 1,7, a tej 1,5 százalékkal kerül kevesebbe, miközben az alkoholmentes üdítőitalok 2,4, a gyümölcs- és zöldséglé 0,9, a sertéshús 0,8 százalékkal többe került. A járműüzemanyagok ára 3,3 százalékkal nőtt. A ruházkodási cikkekért 1,8, a háztartási energiáért 1,0 százalékkal többet kellett fizetni, ez utóbbin belül a tűzifa 7,7 százalékkal drágult, míg a vezetékes gáz ára nem változott.
A mostani inflációs adat fontos mérföldkő is, ugyanis beigazolódott a korábbi várakozás, hogy az infláció 13 százalék alá csökkent. A reálkamat 2016 szeptembere, tehát kereken hét év után került pozitív tartományba, emiatt pedig borítékolható, hogy továbbra sem lesz súrlódásmentes a kormány és a jegybank amúgy sem felhőtlen viszonya.
A kormány sikeresen harcol az infláció ellen, várhatóan már novemberben egy számjegyűre szorítja le a pénzromlás ütemét – írta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium sajtóközleménye. A háború, az energiaárak és az elhibázott szankciók olyan mértékűvé emelték az inflációt Magyarországon, hogy azzal a jegybank nem tudott megbirkózni, ezért a kormány átvette az infláció elleni küzdelem feladatát és felelősségét – írták. A kormány vállalta, hogy a családok védelme érdekében saját eszközöket bevetve letöri és 2023 év végére egy számjegyűre csökkenti az inflációt. A terv működik, a célzott kormányzati intézkedések hatékonyak és eredményesek, így ennek hatására a szankciós inflációt már az év vége előtt, várhatóan novemberre egy számjegyűre szorítja le a kormány.

Ezt támasztják alá a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai is, amelyek szerint már nyolcadik hónapja csökken trendszerűen az infláció mértéke, a kormányzati eszközök pedig már 12,2 százalékra csökkentették a szankciós inflációt 2023 szeptemberében. Ez az augusztusban látott 16,4 százalékhoz képest több mint négy százalékponttal képvisel kedvezőbb szintet, ráadásul január óta ez jelenti a legnagyobb dinamikájú visszaesést az infláció mértékében.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!