A közlemény szerint a kifogásolt műsorszámban egy Amszterdamból betelefonáló hallgatóval beszélgettek élő adásban, aki arról számolt be, hogy éppen füves cigarettát szív.
Balázséknak nem sikerült eltalálni a korhatár-besorolást, több mint hatmillió forintos büntetést kapott a rádió
Pozitív módon jelenítette meg a kábítószer-használatot a Rádió1 Balázsék című műsorának tavaly október 26-án sugárzott adása, emiatt a médiaszolgáltató ismét bírságot kapott. A műsorszám így az elmúlt hat évben tizenhárom alkalommal sértette meg a médiatörvény kiskorúakat védő rendelkezéseit – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
A műsorvezetők érdeklődéssel hallgatták a beszámolót, majd kérdezgetni kezdték az egyébként fuvarozóként dolgozó férfit, hogy még több információt szerezzenek az állapotáról, és megdicsérték a szerkesztőasszisztenst, amiért egy ilyen szórakoztató betelefonálót, ahogy mondták, egy „igazi gyöngyszemet” kapcsolt adásba.
Egy bátor ember, aki a sonkás-sajtos toast helyett csütörtök reggel valami mást választott
– kommentálták a hallottakat a közlemény szerint. Az NMHH Médiatanácsa a kiskorúak védelme szempontjából kifejezetten aggályosnak találta, hogy a műsorszámban pozitív viselkedésformaként mutatták be a kábítószer-fogyasztást, ellenpontozás vagy kritika nélkül.
További Gazdaság híreink
Hozzátették, hogy nem ez volt az egyetlen kifogásolható szegmense a Balázsék aznapi adásának. Ugyanebben a műsorban – a délelőtti idősávban – azon élcelődtek, hogy Kambodzsában egy ittas turista egy majommal fajtalankodott, amiről a férfi társai videófelvételt is készítettek. E hír részletes feldolgozása ugyancsak káros hatással lehetett a kiskorúak személyiségfejlődésére.
Jelezték, hogy a műsort III. korhatári kategóriába sorolta a Rádió1, holott az abban bemutatott témák nem voltak a 12–16 éves korosztálynak valók,
a műsorvezetők a hallottak feldolgozását nem könnyítették meg, nem segítették a védendő korosztályt a helyes értelmezésben. Ezért a műsorszámot a 16 éven aluliak számára nem ajánlott, azaz IV. korhatári kategóriába kellett volna sorolni, és csak 21 óra után lehetett volna közzétenni.
További Gazdaság híreink
A Médiatanács a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt 6,15 millió forint bírsággal sújtotta a Rádió1-et, valamint a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte. Emellett a jogsértés ismételtsége miatt 150 ezer forint bírságot rótt ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.
A február 27-i ülésén a testület megállapította azt is, hogy a Cegléd Rádió 2023. november 21. és 27. között megsértette a szerződéses vállalásait azzal, hogy nem tett közzé megfelelő mennyiségű közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot – közölték.
További Gazdaság híreink
Emiatt a Médiatanács az Alföld Kapuja Rádiót ötvenezer forint bírsággal sújtotta, és a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére kötelezte.
Állampolgári bejelentésre vizsgálta a Médiatanács a TV2-n tavaly december 5-én 19 óra 39 perctől sugárzott, Farm VIP (IV. évad 12. epizód) című műsort is. A bejelentő azt sérelmezte, hogy az egyik szereplő (Rékasi Károly) egy játékostársa bojkottálására, kiközösítésére szólította fel a többieket.
További Gazdaság híreink
Habár a vizsgált médiatartalom hangsúlyosan jelenítette meg a szereplők közötti konfliktust, a műsorszám médiajogi szempontból nem minősült sem méltóságsértőnek, sem gyűlöletkeltőnek, sem kirekesztőnek, valamint, mivel a választott korhatári kategória – 12 éven aluliaknak nem ajánlott – is megfelelő volt, nem indult eljárás a médiaszolgáltató ellen – közölte az NMHH.
A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.
További Gazdaság híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Facebook)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezEnnyi volt, emelni kell a közös költséget, ha nem akarunk nagyon nagy bajba kerülni
Nincs más választás.
A kormány meghozta a döntést az üzemanyagárakról + videó
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette a részleteket.
Nagyon jó oka van rá a magyarnak, ha nem ad borravalót
Elmondjuk azt is, mi az az ok.
Egyetlen embernek sikerült hatalmas kárt okoznia a MÁV-nak
Egyre többen csinálják, egyelőre nem látni a kiutat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!
Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet
Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?
Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk
Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz
Még a HVG-s szakértők is kiröhögik Magyar Péter meséjét az internetblokkolásról
Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra
Joselu, a hős: BL-döntős a Real Madrid!
Bellingham fantasztikus, müncheni barátja viszont nem példakép – mondja a Bayern legendája
Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezEnnyi volt, emelni kell a közös költséget, ha nem akarunk nagyon nagy bajba kerülni
Nincs más választás.
A kormány meghozta a döntést az üzemanyagárakról + videó
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette a részleteket.
Nagyon jó oka van rá a magyarnak, ha nem ad borravalót
Elmondjuk azt is, mi az az ok.
Egyetlen embernek sikerült hatalmas kárt okoznia a MÁV-nak
Egyre többen csinálják, egyelőre nem látni a kiutat.