Ugyanúgy innen derül ki, hogy az állami tulajdoni részesedés mindössze néhány olyan élelmiszeripari vállalkozásban maradt meg, amelyek tartós állami tulajdonáról törvény rendelkezett, mint például a Tokaj Kereskedőház Rt., a Bábolna Rt. békéscsabai és kecskeméti baromfi-feldolgozó üzeme, vagy ahol nemzetközi hírnevet szerzett hungarikumokat állítanak elő. Ilyen például a szalámigyártó Pick és a Herz, a kalocsai paprika, valamint a tokaji aszú.
Intenzíven zajlott a dohányipari társaságok privatizációja is. A Pécsi Dohánygyárban egy angol cég szerzett részesedést a vagyonügynökség jóváhagyásával, az Egri Dohánygyárat pedig a Philip Morris vásárolta meg, de a kiárusítások ugyancsak érintették a Sátoraljaújhelyi Dohánygyárat, a Debreceni Dohánygyárat, valamint a Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalatot.
A szesz- és a söripar 70-80 százalékban került külföldi tulajdonosi ellenőrzés alá.
Így a Budapesti Szeszipari Vállalat jogutódja osztrák, a Szabadegyházi Szeszipari Vállalat pedig osztrák–belga kézbe került, de a Budapesti Likőripari Vállalatot is privatizálták.
Kiárusított koronaékszer
A hatalmas hasznot hajtó növényolajipar szintén Raskó közreműködésével – és vitatott körülmények között – került külföldi kézre. Az első nagyobb ügyletek egyikeként az ágazat koronaékszerét, a Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalatot (Nömov) privatizálták. Figyelemreméltó, hogy a Raskó-féle könyvben sem szerepel a konkrét vételár. Vélhetően ezt még akkor is üzleti titokként kezelték, ám sajtóértesülések szerint (Félix Péter: Magvas történet – HVG, 1992. március 28.) a Feruzzi-csoport által ajánlott vételár 8 milliárd forint lehetett, míg a magyar Mentor Kisszövetkezeté 6,3 milliárd volt.
