Raskó György oroszlánrészt vállalt a hazai élelmiszeripar tönkretételében

A Világbanktól érkezve, külföldi érdekek képviselőjeként került Raskó György a rendszerváltás utáni privatizáció egyik kulcspozíciójába, ahol központi szerepet vállalt a hazai élelmiszeripar szétverésében. A mostanság Magyar Péter lelkes támogatójává avanzsált zöldbáró közreműködésével jelentős részben külföldi kézbe került a magyar édesipar, a dohánygyárak, valamint a szeszgyártás, de a hasznot hajtó növényolajipart is privatizálták. A folyamat eredménye a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar hatalmas munkanélküliséggel párosuló leépülése lett.

Ugyanúgy innen derül ki, hogy az állami tulajdoni részesedés mindössze néhány olyan élelmiszeripari vállalkozásban maradt meg, amelyek tartós állami tulajdonáról törvény rendelkezett, mint például a Tokaj Kereskedőház Rt., a Bábolna Rt. békéscsabai és kecskeméti baromfi-feldolgozó üzeme, vagy ahol nemzetközi hírnevet szerzett hungarikumokat állítanak elő. Ilyen például a szalámigyártó Pick és a Herz, a kalocsai paprika, valamint a tokaji aszú.

Intenzíven zajlott a dohányipari társaságok privatizációja is. A Pécsi Dohánygyárban egy angol cég szerzett részesedést a vagyonügynökség jóváhagyásával, az Egri Dohánygyárat pedig a Philip Morris vásárolta meg, de a kiárusítások ugyancsak érintették a Sátoraljaújhelyi Dohánygyárat, a Debreceni Dohánygyárat, valamint a Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalatot. 

A szesz- és a söripar 70-80 százalékban került külföldi tulajdonosi ellenőrzés alá.

Így a Budapesti Szeszipari Vállalat jogutódja osztrák, a Szabadegyházi Szeszipari Vállalat pedig osztrák–belga kézbe került, de a Budapesti Likőripari Vállalatot is privatizálták. 

Kiárusított koronaékszer

A hatalmas hasznot hajtó növényolajipar szintén Raskó közreműködésével – és vitatott körülmények között – került külföldi kézre. Az első nagyobb ügyletek egyikeként az ágazat koronaékszerét, a Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalatot (Nömov) privatizálták. Figyelemreméltó, hogy a Raskó-féle könyvben sem szerepel a konkrét vételár. Vélhetően ezt még akkor is üzleti titokként kezelték, ám sajtóértesülések szerint (Félix Péter: Magvas történet – HVG, 1992. március 28.) a Feruzzi-csoport által ajánlott vételár 8 milliárd forint lehetett, míg a magyar Mentor Kisszövetkezeté 6,3 milliárd volt.

Az akkori kormánykoalíció is sokallta Raskóék ámokfutását

Mindennek fényében nem meglepő, hogy a növényolajipar privatizációja kiemelt téma lett az 1994-es választások kampányidőszakában. 

Raskó György maga írt arról az említett könyvében, hogy az akkori ellenzéki pártok mellett még a kormánykoalícióhoz tartozó Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) és a Független Kisgazdapárt (FKGP) is elhibázottnak tartotta az élelmiszeripar magánosítását, s ennek bizonyításául a politikusok a növényolajipar privatizációját hozták fel példaként.

Ezzel együtt nem meglepő, hogy Raskó összességében sikeresnek nevezte ezt a folyamatot.