A BYD belépő szintű, Magyarországra is behozott elektromos autóját, a Seagullt – amit nálunk Dolphin Surf néven forgalmaznak majd nyolcmillió forint körüli induló áron – több mint 20 százalékkal akciózta le a cég kínában, így átszámolva tízezer dollárról 7765 dollárra (2,77 millió forint) csökkentette az árat, hogy ezzel a vékony pénztárcájúakat is vásárlásra ösztönözze. Ráadásul emellett több mint egy tucat modelljük árcéduláját írták át – írta a Világgazdaság.
Érdekesség, hogy a BYD vezetése a Tesla 2023 elején kirobbantott árháborúját (a Tesla is ezer dollár nagyságrendben csökkentette egyes modelljei árát) még rosszallóan nézte, mondván az amerikaiak miatt nem devalválják a saját autóik értékét.
Egy évre rá már nem voltak ennyire dölyfösek, a legtöbb tömegmodellnél bevezették a Glory Edition kivitelt, amely még az egy évvel korábbi ráncfelvarrások eredményét a Champion Edition szlogennel reklámozó fapados kivitelnél is mélyebb árkategóriát képvisel.
A hangzatos jelzők azonban hamar elkopnak, egyre fapadosabb verziókra való aggatásuk pedig kontraproduktív is lehet. A két kivitel közötti különbség átlagosan 2780 dollár, ezt pedig valóban nagy dicsőség lesz kitermelnie még a BYD-nek is. Akkor forintban kifejezve 4,98 millióra cserélték a legolcsóbb modelljük árcéduláját a korábbi 5,83 millióról. Ehhez képest Kínában most már 2,8 millió forintot sem kell fizetni ugyanezért a típusért, ami megdöbbentően alacsony összeg. Ezt hozta a kínai gyártók anyaországban kirobbant árháborúja.
További részletek a Világgazdaságon, ide kattintva.