Ez a hitel „felrobbantotta" a piacot - ezért kapkodnak utána a cégek

Már több mint 23 ezer cég - köztük jelentős számú turisztikai szereplő - igényelte az új, fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára kedden Pogányban. Szabados Richárd szerint a vállalkozások csak 8 és 10 százalék közötti kamatteher mellett lennének képesek piaci banki kölcsönhöz jutni, a támogatott hitel pedig az erősödőben lévő turisztikai szektor szereplőinek is komoly támogatást jelent.

2026. 03. 17. 15:36
Fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitel Fotó: Kallus György
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kitért arra is, hogy a Demján Sándor program megvalósítása jól halad; a legtöbb programelem első üteme lezárult vagy hamarosan lezárul, illetve sok területen már a második ütem zajlik. Felhívta a figyelmet, hogy a támogatások már ott vannak a cégeknél, és várhatóan ebben az évben, illetve jövőre a gazdasági növekedést szolgálják.

Bánki Erik (Fidesz), az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának elnöke felidézte, hogy turizmus szempontjából a 2025-ös rekordév volt, hiszen a vendégek száma meghaladta 20 milliót, a vendégéjszakák száma pedig megközelítette az 50 milliót. Mivel 400 ezer ember dolgozik turizmusban, amely a bruttó nemzeti össztermékben is komoly arányt képvisel, a kormány kiemelten kezeli az ágazatot.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány által hozott intézkedések mellett az idegenforgalom és a vendéglátóipar további erősödését szolgálhatja a határainkon kívül a béke, határainkon belül pedig a további iparosodás. Előbbinek köszönhetően ugyanis az emberek bátrabban áldoznak üdülési célokra, jóléti szolgáltatásokra, az utóbbinak köszönhető foglalkoztatás-bővülés pedig az emberek felhalmozását segítheti.

Horváth Zoltán baranyai főispán arról szólt, hogy a térség egyelőre csak felzárkózóban van a fejlett magyarországi gazdasági övezetekhez, jelenleg is kissé magasabb az álláskeresők aránya, mint másutt, ezért munkaerőpiaci programoknak, illetve azok részeként megvalósuló munkáltatói fórumoknak különös jelentősége van - utalt a keddi eseményre.

A beszédeket követően a Baranya vármegye kiemelt gazdasági szereplőinek részvételével előbb a vállalkozások, majd az önkormányzatok turizmusfejlesztésben betöltött szerepe kapcsán kerekasztal-beszélgetéseket rendeztek.
 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.