Paks II és az energiaszuverenitás megmaradása is a tét vasárnap

A Paks II Atomerőmű körüli vita messze túlmutat egy energetikai beruházás kérdésén. Sorsa egyben azt is meghatározza, hogy az ország a stabil, kiszámítható és saját erőforrásokra épülő energiarendszer felé halad-e tovább, vagy egy bizonytalanabb, drágább és kiszolgáltatottabb pályára lép, a lapunknak nyilatkozó szakértő szerint ugyanis egyben az energiaszuverenitásunkról is döntünk most vasárnap.

A nukleáris energia gyorsan felértékelődött az olajválság berobbanásával.

Az elmúlt időszakban megfogalmazott ellenzéki elképzelések – különösen a Paks II projekt „teljes felülvizsgálatára” vonatkozó kijelentések, valamint az orosz energiahordozók azonnali kizárásának szándéka – egy olyan energiapolitikai irányváltást vetítenek előre, amelynek következményei túlmutatnak a politikai retorikán. Ezek a lépések a gyakorlatban az ellátásbiztonság meggyengüléséhez, az energiaárak emelkedéséhez és a gazdasági versenyképesség romlásához vezetnének – hívta fel a figyelmet Hárfás Zsolt mérnök, atomenergetikai szakértő annak kapcsán, hogy egy irányváltás érintené a készülő atomerőművet is.

PAks II már épülő beruházás, az energiabiztonságunk szempontjából nem kérdés, hogy szükség van-e rá, de ha a blokkok nem működhetnek orosz üzemanyaggal, mert azokat is szankcionálják, akár garanciavesztéssel járhat
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A Paks II  projekt ugyanis egy előrehaladott, engedélyekkel rendelkező beruházás, amelynek célja, hogy a jelenlegi paksi blokkok fokozatos kivonását követően is biztosítsa az ország stabil villamosenergia-termelését. A két új blokk 2400 MW, télen-nyáron, éjjel-nappal rendelkezésre álló beépített kapacitást jelent és évente mintegy 19 TWh villamos energiát termelhet. Ez 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátását előzheti meg, és mintegy 4 milliárd köbméter földgázt válthat ki. Ennek hiányában a magyar villamosenergia-rendszer egyre nagyobb mértékben szorulna importra vagy fosszilisalapú termelésre.

A projekt leállítása vagy elhúzása tehát nem csupán egy beruházás sorsáról döntene, hanem egy olyan kritikus kapacitáshiányt hozna létre, amelyet rövid és középtávon csak drágább és bizonytalanabb forrásokból lehetne pótolni. Az importfüggőség növekedése ráadásul nemcsak gazdasági, hanem nemzetbiztonsági kockázatot is jelent, hiszen az ország egyre inkább kiszolgáltatottá válna a nemzetközi energiapiacok ármozgásainak és a külföldi energiaszolgáltatók döntéseinek.

A földgázellátás kérdése szintén kulcsfontosságú. Magyarország jelenlegi rendszere jelentős részben hosszú távú szerződésekre és meglévő infrastruktúrára épül. Az orosz források politikai alapú kizárása nemcsak gazdasági, hanem fizikai korlátokba is ütközik. Az alternatív beszerzési lehetőségek – például az LNG – korlátozott kapacitásokkal állnak rendelkezésre, és jellemzően magasabb költséggel járnak. Az elmúlt évek tapasztalatai egyértelműen megmutatták, hogy a gázárak emelkedése közvetlenül hat a villamosenergia-árakra is, így egy ilyen irányváltás elkerülhetetlenül drágább energiát eredményezne.

Mindezek fényében különösen aggasztó az a politikai megközelítés, amely egyszerre kívánja felülvizsgálni a nukleáris kapacitás bővítését és korlátozni a földgázbeszerzési lehetőségeket.

Ami az atomerőművek szempontjából kulcskérdés még, hogy mi történne akkor, ha az Európai Unió valóban betiltaná az orosz nukleáris üzemanyag importját, különösen a VVER–1200 típusú reaktorok esetében. A helyzet azonban ennél jóval árnyaltabb. Egy új atomerőmű üzembe helyezésének kezdeti szakaszában nemzetközi gyakorlat, hogy a technológia szállítója biztosítja a friss nukleáris üzemanyagot, hiszen ő ismeri legpontosabban a reaktor fizikai és üzemeltetési paramétereit, és ez a garanciális feltételek része is. 

Ugyanakkor hosszabb távon elvi lehetőség van a beszállítói kör bővítésére, amennyiben más gyártók is képesek megfelelni a legszigorúbb nukleáris biztonsági és hatósági követelményeknek. 

A valódi kockázat tehát nem technológiai: ha ideológiai alapon korlátozzák egy biztonságos és költséghatékonyan biztosítható nukleáris üzemanyag-ellátást, akkor nem a függőséget csökkentik, hanem mesterségesen teremtenek ellátásbiztonsági problémát és növekedhetne majd a Paks II Atomerőmű termelési egységköltsége is.