A levélíró felteszi a kérdést, hogyan engedhető meg mindez, és szerinte a piaci szereplőknek három útjuk maradt:
- veszteséggel értékesíteni az üzemanyagot, ami csődhöz és bezáráshoz vezet;
- megfelelő árréssel forgalmazni, amitől viszont a vevők elpártolnak, s ez szintén csődöt és bezárást eredményez;
- vagy azonnal bezárni.
A szerző hangsúlyozza, hogy eddig feltétlen és hangos támogatója volt Magyar Péternek, a Tiszának és a rendszerváltásnak, ám – ahogy fogalmaz – ez talán már a múlté. A levél sürgős választ kér a kormánytól, több ezer kétségbeesett család nevében.
Az Envi Group korábban már figyelmeztetett: a magyar és a nemzetközi üzemanyagpiaci helyzet miatt akadozik a gázolaj-utánpótlás, és egyes töltőállomásain átmenetileg elfogyhat a dízel. A társaság szerdán még azt közölte, hogy munkatársai igyekeznek folyamatosan fenntartani az ellátást, csütörtökre azonban a helyzet néhány töltőállomáson tarthatatlanná vált. Ennek nyomán az Envi Group most azt jelentette be, hogy a Magyarországon kialakult piaci helyzet miatt péntektől felfüggeszti a gázolaj értékesítését dunaújvárosi és székesfehérvári benzinkútjain.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!