Elszántak a Balaton Sound fesztivál szervezői

Az üdülőhely polgármestere megerősítette, hogy „kivezetnék” Zamárdi turisztikai programjából a nyár két legnagyobb fesztiválját.

2021. 02. 27. 10:47
null
Az áldozattá vált lányok napokig a VIP-részlegben szórakoztak (képünk illusztráció) Fotó: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új szerződési ajánlattal állt a város képviselő-testülete elé a Sziget Kulturális Menedzseriroda (SZKM) ügyvezetője, Kádár Tamás, és közölte:

megrendezik június végén–július elején a Balaton Soundot

– jelezte a Magyar Nemzetnek Zamárdi polgármestere. Csákovics Gyula elmondta: csütörtökön rendkívüli képviselő-testületi ülést tartottak, majd az ott elfogadott szerződési feltételeket megküldték a fesztiválszervező cégnek.

A megállapodási javaslatba az is bekerült, hogy

ha a járványhelyzet idén nem teszi lehetővé, akkor a Balaton Soundot és a másik nagy zenei fesztivált, a By My Lake-et is 2022-re helyezik át.

Többször megírtuk: Európa legnagyobb szabadtéri elektronikus zenei fesztiválja és a Balaton Soundra érkező tízezrek okozta zaj évek óta vitát gerjeszt a helyszínt biztosító önkormányzat és az üdülőtulajdonosok között. Ennek ellenére a Balaton Sound 2007 óta minden évben bekerült a rendezvénynaptárba.

A fesztiválvárosnak nevezett üdülőhely polgármestere korábban már jelezte, a napokban pedig megerősítette lapunknak:

„kivezetnék” a város turisztikai programjából a nyár két legnagyobb fesztiválját,

a területet más célokra hasznosítanák.

Évről évre látogatócsúcsot döntött a Zamárdiban szervezett elektronikus fesztivál Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Márta István, a Magyar Fesztiválszövetség elnöke bátor és becsülendő kiállásnak nevezte az SZKM elhatározását. A Magyar Nemzetnek elmondta, hogy értesülése szerint

több fesztiválszervező cég folytat tárgyalásokat a rendezvényeknek helyet adó önkormányzattal.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.