A korábbiakhoz képest jóval több dolga akadt tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kötelékében működő pénzmosás elleni egységnek. Ahogy a Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda jelentéséből kiderül, a mögöttünk hagyott esztendőben a különféle szolgáltatók több mint tízezer bejelentést tettek – a közlések olyan tényt, adatot vagy körülményt jelöltek meg, amelyek pénzmosásra, a terrorizmus finanszírozására utaltak, vagy arra, hogy bizonyos javak bűncselekményből származhattak. Az elmúlt évek statisztikája alapján a több mint tízezres érték egyébként meglehetősen nagynak nevezhető: 2017-ben és 2016-ban is kilencezer alatt maradt a bejelentések száma.
A nagyjából húszszázalékos megugrás az iroda szerint egyrészt azzal magyarázható, hogy Szerbia hosszabb ideig szerepelt a Pénzügyi Akciócsoport kiemelt kockázatot jelentő országokat tartalmazó nemzetközi listáján, másfelől pedig immár érzékenyebben kezelik a hazai szolgáltatók az olyan eseteket, amelyek pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozásának gyanúját vetik fel.
A részletes kimutatás szerint 2018-ban a legtöbbször a pénzvilág szereplői – a bankok, a takarékszövetkezetek, a befektetési és más pénzügyi szolgáltatók – adtak át gyanúra okot adó információt a pénzmosás ellen küzdő szervezetnek. Volt például olyan bank, amely egymaga majdnem háromezer alkalommal kereste meg a NAV egységét. Nem tétlenkedtek ugyanakkor a pénzváltók sem, hiszen tavaly majdnem 1300 esetben fordultak az irodához, de érkezett beadvány kaszinótól, önkéntes biztosítópénztártól, postai szolgáltatótól és néhány alkalommal könyvelőtől, ügyvédtől, közjegyzőtől is.
A múlt évi adatok közül kiemelhető továbbá, hogy összesen 221 tranzakciót függesztettek fel: száz alkalommal a különféle szolgáltatók léptek, a többi esetben a NAV irodája kezdeményezte a folyamatok megakasztását. Ezek közül 130 ügyben úgy gördítettek akadályt a pénzek továbbítása elé, hogy az büntetőeljárást eredményezett. Az így biztonságba helyezett vagyon értéke meglehetősen nagy összegre rúgott: több mint egymilliárd forint mellett 3,3 millió euró, valamint 25 ezer dollár és nagyjából ugyanennyi font kapcsán tették meg a megfelelő intézkedést az arra jogosultak. Mindent egybeszámítva 2,1 milliárd forintnak megfelelő summa akadt fenn a pénzmosás elleni rendszer hálóján.