A korábbiakhoz képest jóval több dolga akadt tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kötelékében működő pénzmosás elleni egységnek. Ahogy a Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda jelentéséből kiderül, a mögöttünk hagyott esztendőben a különféle szolgáltatók több mint tízezer bejelentést tettek – a közlések olyan tényt, adatot vagy körülményt jelöltek meg, amelyek pénzmosásra, a terrorizmus finanszírozására utaltak, vagy arra, hogy bizonyos javak bűncselekményből származhattak. Az elmúlt évek statisztikája alapján a több mint tízezres érték egyébként meglehetősen nagynak nevezhető: 2017-ben és 2016-ban is kilencezer alatt maradt a bejelentések száma.
A bankok már kínálják a munkáshitelt, elfogadták a költségvetést
Ez történt a héten a gazdaságban.